Nem könnyű a 6 éves fiammal – vallotta be a 76 éves indiai nő

Egy indiai asszony 70 éves volt, mikor életet adott egy ikerpárnak. Fia már 6 éves, ellátása pedig alaposan megviseli a nyolcvan felé lépkedő anyukát.

Aggódsz amiatt, hogy milyen lehet harminc, esetleg negyven felett szülni? Nos, Omkari Singh a kockázatok és mellékhatások teljes figyelmen kívül hagyásával szülte meg ikreit hat évvel ezelőtt, amiért a világ legidősebb anyja címet is elnyerte.  Férje, Crahan most 89, így ők ketten nevelik megmaradt fiukat, Akashvanit – az ikerpár másik tagja négyévesen meghalt. Az idős szülők, amellett, hogy nagyon fáradtak, kifejezetten boldogok, és azt tervezik, hogy fiuk esküvőjén is táncolnak majd egy jót.

akashvani 2

A házaspárnak egyébként már van két lánya, akiktől szép számmal unokák is születtek, de ők mindenképpen szerettek volna még egy fiút – abban a korban, amikor  a legtöbben azt gondoljuk, már nemi életet is ritkábban élnek a párok, nemhogy gyereket hozzanak össze. Tegyük hozzá, hogy Akashvani nem is természetes úton fogant, a család szó szerint mindenét pénzzé tette, hogy kifizessék a lombikprogramos kezelést. A költség azonban nem számított, ahogy az anyuka mondta, fiúörökös nélkül nem tudta elképzelni az életét.

akashvani 1

Forrás: Dailymail