Minél kövérebb, annál szebb – Egy ország, ahol erőszakkal hizlalják a lányokat

Létezik egy ország Északnyugat-Afrikában, ahol egyetlen nádszálvékony Gisele Bündchent sem vennének feleségül. Mauritániában ugyanis a férfiak – bár ők maguk jellemzően nem kövérek – csakis a túlsúlyos nőket tartják szépnek.

A lányok férjhez sem mehetnek, amíg el nem érték a 80 kilót

A kövér nők imádata egyfajta furcsa tradíció: úgy gondolják, minél nagyobb egy nő kiterjedése, annál nagyobb helyet foglal el a férje szívében. A leblouh nevű szertartás keretében az egészséges testalkatú lányokat óvoda helyett hizlalótáborokba viszik. Külön rabszolgákat tartanak arra, hogy fenyegetéssel, erőszakkal, veréssel tömjék a lányokba a napi több liter tejet, a tejben főtt búzát, és a rizst, egyes családokban a kúrát már az ötéves gyerekekkel elkezdik. Ha egy 12 éves lány elérte a 80 kilót, akkor már férjhez mehet – aki viszont nem, az megeheti még a saját hányását is. A nomád népekre jellemző kegyetlen bánásmód miatt végül minden lány több, mint tízezer kalóriát fogyaszt el egy nap, egészen addig a boldog pillanatig, míg férjhez nem gurul.

A kövérségnek azonban ára van

A mauritániai feleségnek puhának kell lennie, ez itt alapvető elvárás. Egy vékony nőnek egyszerűen nincs esélye párt találni, és még saját lánytársai is kigúnyolják, kinevetik. Akinek máshogy nem megy, illegális szereket szerez, hogy meghízzon, és vállal minden mellékhatást, csak hogy eladósorba kerülhessen. Az egészség nem érték, csak a kövérség, ami persze hozza magával a magas vérnyomást, a cukorbetegséget, a megrövidült életet.

Az On The Spot csapata filmre vette, hogyan is néz ki a kegyetlen hízókúra:

 A kövérség a gazdagság szimbóluma

A kövérség nemcsak Mauritániában jelenti a szépséget, a tradicionális kultúrák szinte mindegyikében a gazdagság és furcsa módon az egészség szimbóluma. Ennek egyik oka a gyakran jelentkező éhínség: aki megteheti, hogy meghízik, az irigylésre méltó helyzetben van. Indiában is így gondolkodnak, ott például a vékony szó jelentése: szegény.

De nemcsak a szokatlanul vastag zsírréteg, hanem a lógó mell is egészen mást jelent Afrikában: míg mifelénk mindenki inkább megműtteti megereszkedett kebleit, ott a kemény, feszes mellű lányok éretlennek számítanak, hiszen aki már szült és szoptatott, az megtette a kötelességét, értékes ember.

Indiában ennél nehezebb megfelelni az ideálnak: a gömbölyű karú-csípőjű, darázsderekú tökéletes nőnek három bőrredő húzódik a köldöke alatt – hogy ezt hogyan lehet elérni, arról egyelőre nincsenek feljegyzések.

Amerikában és Európában a szépséget és a jólétet nem a kövérség vagy a bőrredők, hanem az a képesség fejezi ki, hogy az ideális nő bármilyét átszabathatja, ha akarja. Persze emellett akár magától is maradjon vékony, hamvas bőrű és ránctalan ötvenévesen is, és eszébe se jusson például megizzadni.

Mindent a férfiért

Minden őrült vagy kevésbé őrült szépségideál – Mauritániától Magyarországig – a hőn áhított férfi figyelmének felkeltése céljából alakul ki. Emiatt aztán a nők ha kell, csontsovánnyá fogynak, ha kell, hatalmasra híznak, követve az elvárásokat. Nekünk az afrikaiakhoz képest talán annyi szerencsénk van, hogy választhatunk: beállunk-e a sorba, vagy sem.