Hat híresség, akik diploma nélkül lettek milliárdosok

A továbbtanulás természetesen nagyon fontos, hiszen a legtöbb jó álláshoz elengedhetetlen, de azért rengeteg olyan self-made man élt és él a világban, akiknek elég saját zsenialitásuk, eltökéltségük és kitartásuk a sikerhez.

Coco Chanel

BBkD0T1.img

Halálakor nyolcmillió dolláros vagyona volt, de gyerekkorában árvaházban nőtt fel, aztán apácák tanították varrni. Mindenféle további iskoláztatás nélkül nyitotta meg első kalapüzletét, és kezdte el megálmodni saját kreációit. A kis kalaposlányból hamarosan divatikon lett, aki parfümöket, ruhákat, kozmetikumokat adott el a világ felső tízezerének.

James Cameron

BBkD0Uj.img

Olyan filmeket jegyez, mint a Terminátor, a Titanic, vagy az Avatar, pedig olyan sebesen hagyta ott a főiskolát és állt be teherautó-sofőrnek, ahogy csak tudott. 1978-ban kezdett el filmeket forgatni, de az első igazi világsikert az 1984-es Terminátor hozta el neki. Azóta nagyjából 700 millió dollár körüli lett a vagyona.

Ralph Lauren

BBkD8yx.img

Ő legalább két évig gazdaságtudományokat tanult Manhattanben, de aztán csatlakozott a hadsereghez. Szerencsére azt is megunta, és 1964-ben nyakkendőgyártónál kezdett dolgozni. Coco Chanelhez hasonlóan ő is hamar divatikonná nőtte ki magát, több, mint nyolcmilliárd dolláros vagyonnal.

Steve Jobs

BBkDbbT.img

A 2011-ben elhunyt Apple-vezér is csak hat hónapig járt a Reed Főiskolára, utána az Atarinál dolgozott, mint videójáték-dizájner. Némi indiai spirituális utazgatás után Jobs 21 évesen társával megalapította az Apple-t, ami mára a világ legnagyobb vállalatai közé tartozik. Halálával tízmilliárd dolláros vagyont hagyott maga után.

Mark Zuckerberg

mark-zuckerberg

Zuckerberg szépen bejárt a Harvardra – már akkor felkeltette az AOL és a Microsoft érdeklődését tehetségével -, mégsem végezte el. Bár tudásával valószínűleg bármelyik számítógépes irányban sikerre vitte volna, ő megalkotta a Facebookot, így van 31 évesen több, mint harmincmilliárd dolláros vagyona.

Bill Gates

Bill Gates egykoron

Bill Gates egykoron

Ki ne ismerné a Microsoft alapítójának nevét – pedig biztos, hogy sokan gondolták azt, hogy semmire sem viszi, mikor kibukott a Harvardról. Gates azonban nem tört le, mivel kiskamasz kora óta érdekelte a számítógépes programozás, abból élt egy ideig, majd jött a Microsoft, és vele mára több, mint nyolcvanmilliárd dollár.

Forrás: Businessinsider, MSN