Menekülniük kellett régi lakóhelyükről – Így alakult az egykor hajléktalan lottónyertes házaspár sorsa

A korábban hajléktalan, alkoholizmusából sikeresen kigyógyult, dolgozó Andraschek László minden bizonnyal azt gondolta, hogy megfogta az Isten lábát azzal a 638 millió forinttal, amelyet nemrégiben nyert a lottón. A nyereményből kávézót nyitottak rokkantnyugdíjas feleségével, végre kifizették a hitelüket, tartozásaikat, amik miatt már a kilakoltatás fenyegette őket. Azonban a házaspár a nyeremény átvétele óta rendszeresen kap fenyegetéseket, volt, hogy csak testőrrel mehettek az utcára, a stressz pedig ráment a férj egészségére is – mesélte el Anikó egy interjú során a Magyar Narancsnak.

Anikó a kávézó előtt

Anikó a kávézó előtt (Fotó: Magyar Narancs)

A hatalmas sokk után, amit a nyeremény okozott, ettek egy jó kacsasültet, amire húsz éve nem tellett, vettek egy 13 éves autót, de hiába kerülték a feltűnést, mindenki más szemmel nézett rájuk. Hívogatták őket, leveleket, kaptak, no meg fenyegetéseket is. Nemcsak ismerősök, de ismeretlenek is felkutatták őket, jöttek még az ország másik végéből is, könyörögtek, hogy fizessék ki nekik a devizahitelüket. Odáig fajult a helyzet, hogy átmeneti időre testőr nélkül nem mertek kilépni az utcára. S bár a házaspár a népes rokonság tagjainak mind adott a nyereményből, egy idő után kereken nemet mondtak az idegen kéregetőknek. Pont emiatt kellett elköltözniük a falujukból is, de most az új helyükön is megtalálják őket a szerencsevadászok.

A házaspárt igyekszik segíteni másokon: a Győrben nyitott cukrászda és kávézó bevétele elsősorban a szenvedélybetegek és a fedél nélküliek számára létesülő alapítványhoz vándorol, nemrég egy idős győri festőművész kért segítséget tőlük segítséget, az ő képeit fogják kiállítani odabent, és még sorolhatnánk.

A vagyon kezelése is elég feladat számukra – akinek volt már nagyobb összeg a kezében, az tudja, hogy ez mennyi felelősséggel és komoly döntéshelyzettel jár. Anikó még csak most tanulja, hogyan kell ezt csinálni, a nyeremény ugyanis egy olyan szintű teher lehet, amivel nem mindenki tud megbirkózni, sok lottónyertes pár év alatt elveszíti a sok száz millióját.  Főleg a szegénységben szocializálódott embereknek kell a sok pénzhez felnőni. Az asszony azt interjúban úgy fogalmazott:  “László az új élethelyzetben nem találta fel magát. Neki is kőkemény volt, mert jöttek az arany nyakláncok, jöttek az ingatlanok, s csak mentem, vettem, és nem éreztem örömet… Azzal biztatom magam, hogy mindent meg lehet tanulni, és én most a tanulás folyamatában vagyok benne. Azért veszem körül magam szakemberekkel, hogy addig se hibázzak túl nagyot.”

Forrás: Magyar Narancs