2 millió forint adomány gyűlt eddig össze a derekuknál összenőtt kislányok műtétére

Egy dél-texasi nő hármas ikreknek adott életet két hónappal ezelőtt, 2015 májusában.  A család indított egy adománygyűjtő oldalt GoFundMe néven, ahol lehet őket anyagilag segíteni, a kórházi számlák ugyanis rettenetesen drágák, ráadásul az apukának is ott kellett hagynia a munkahelyét, hogy gondoskodni tudjon a családjáról. Eddig 7720 dollár, azaz valamivel több mint 2 millió forint gyűlt össze a számlán.

Elég csekély az esély arra, hogy mesterséges megtermékenyítés nélkül valaki kettőnél több babát hordjon a szíve alatt, egy amerikai statisztika szerint 6889 terhességre jut egy természetes hármas iker terhesség, egypetéjű hármas ikrek viszont csak 62.500 terhességből egyszer születnek – írja a mostonline.org.

Silvia Hernandez terhessége viszont még ennél különlegesebb volt, ugyanis egypetéjű kislányai közül ketten a medencéjüknél összenőve jöttek a világra – Silvia orvosa szerint ez egymillió születésből talán egyszer fordul elő. A babák, Catalina Montserrat, Ximena Jackeline és Scarlett Juliet, természetesen császármetszéssel születtek májusban a Corpus Cristi Medical Center-ben, mindannyian 1800 grammot nyomtak és 28 centiméter hosszúak voltak.

A nydailynew.com szerint mindhárom kislány életerős és egészséges, de Ximenat és Scarlettet átszállították egy másik kórházba, ahol valószínűleg szétválasztásukat is végzik majd. Dr. Patel, aki az operációt fogja végezni, elmondta, hogy egy ilyen műtét mindig kockázatos, de van okuk bizakodni, mivel az újszülöttek szépen fejlődnek. A medencéjüknél összenőtt kicsik egy vastagbélen osztoznak, viszont mindkettőjüknek kifejlődtek a lábai, így jó eséllyel szét tudják majd őket választani, ha megerősödnek. Előreláthatóan fél és egy éves koruk között vágnak bele a sorsdöntő beavatkozásba, melyet számos egyéb műtét fog megelőzni.

A kislányoknak már van egy 3 éves bátyjuk. A meggyarapodott család indított egy adománygyűjtő oldalt GoFundMe néven, ahol lehet őket anyagilag segíteni, a kórházi számlák ugyanis rettenetesen drágák, ráadásul az apukának is ott kellett hagynia a munkahelyét, hogy gondoskodni tudjon a családjáról. Az oldalon, amelyen eddig 7720 dollár jött össze, a szülők megosztják az adakozókkal, hogy mit éreztek, amikor a terhesség harmadik hónapjában megtudták, hogy háromból két gyermekük egy testen osztozik:

“Az igazság az, hogy sírtam, de nem azért, hogy hogyan fognak kinézni. Tudtam, hogy megpróbáljuk megtenni értük a legtöbbet, ami tőlünk telik, hogy boldogok és sikeresek legyenek. Azért sírtam, mert az orvos azt mondta, hogy fel kell készülnöm rá, hogy előfordulhat, hogy nem élik túl a szülést.”

Még a terhesség alatt elindítottak egy igen aktív Facebook oldalt, ahol nyomon lehet követni a lányokkal kapcsolatos aktualitásokat, és lehet gyönyörködni a Torres lányokban. A legfrissebb aggodalomra okot adó hír, hogy miután kiderült, hogy Ximenanak húgyúti fertőzése van, a kis Scarlett szíve is rakoncátlankodni kezdett, valószínűleg szintén egy fertőzés következtében.

Forrás: GoFundMeHuffington Post, Daily News