“Tévhit, hogy a rák halálos betegség” – Két rákos megbetegedésből is felgyógyult egy magyar főorvosnő

Szeretjük azt hinni, hogy az életünket megmentő, betegségeket gyógyító orvosokat messziről elkerüli minden kór, pedig ez messze nincs így: Demeter Jolán, a Szent János Kórház belgyógyász, radiológus főorvosa, a Magyar Rákellenes Liga általános elnökhelyettese egy tüdőrákból és egy emlőrákból is kigyógyult.

Ennek ellenére cseppet sem vált ijedőssé, szerinte nem kell félelelmben élnie senkinek:

“Régen valóban úgy volt: ha valakinél daganatot diagnosztizáltak, voltaképp várhatta a halált. Ám manapság folyamatosan fejlesztenek ki újabb és újabb hatóanyagokat, amelyekkel nem csak kezelik, részben gyógyítják is a különféle rákbetegségeket. Nekem volt már emlőrákom, pár éve tüdőrákom – egymástól függetlenül. Mégsem félek. Megvagyok. Fel kell oldani magunkban a szorongást.”

Esetéből az is nyilvánvaló, hogy nem feltétlenül a környezeti ártalmak vezetnek betegséghez: Jolán sohasem dohányzott, de családjában előfordult daganatos betegség. Édesanyjának négy rosszindulatú daganata volt, édesapjának egy, egyik testvére pedig veserákban halt meg. Ennek ellenére a doktornő nagyon is fontosnak tartja az egészséges életmódot, mindenkinek azt javasolja, hogy kerülje az elhízást és étkezzen egészségesen.

A doktornő egy tévés interjúban beszélt a túlélésről és a rákos betegséggel kapcsolatos tévhitekről:

Forrás: 168óra