Egy 12 éves rabszolgafiú jött rá a vanília titkára

A más növényekre felkúszó vanília növény toktermését, a vaníliarudat már az aztékok is használták fűszerként, Európába pedig a spanyol felfedezők hozták el. Az akkoriban is drága finomságot csak az arisztokrácia tudta megfizetni, Madame de Pompadour még a levesét is vaníliával ízesítette.

649424043_eef9623d27_o

A megszáradt toktermés

Mivel gyógyszernek tartották, ami megnyugtatja a gyomrot, mérsékli a bélgázok termelődését, és még a szexuális problémákra is gyógyírt jelent, a vanília iránti kereslet nem is lehetett volna nagyobb, ám a növény nem volt hajlandó termést hozni sem Párizs, sem London botanikuskertjeiben, csak és kizárólag Dél-Amerikában. Mindenhol máshol a növény ugyan hozott virágokat, de azok egy nap után csukottan estek le, mivel nem volt ott a természetes élőhelyén tenyésző mexikói méh, ami beporozta volna őket. Ennek ellenére mindenki vaníliát akart, lehetőleg azonnal, de azt nem tudták megfejteni, hogy az említett méh pontosan mit is csinál a virágokkal, hogy teremjenek. Évtizedekig hiába próbálkoztak, a vanília megmakacsolta magát.

Species from Central America Photographed at the Conservatory of Flowers, San Francisco

A vanília virága

Ezen a ponton lépett a történetbe Ferréol Bellier-Beaumont ültetvényes, aki a francia kormánytól vett vanília palántáit gondoztatta rabszolgáival. Ő is sikertelen maradt, míg nem 1841-ben két toktermést látott az egyik növényen, s amikor ki akarta deríteni, mi történhetett, Edmond nevű gyerekrabszolgája bevallotta, hogy ő maga porozta be a növényt. A fiú korábban eltanulta, gazdája hogyan porozta be a görögdinnyéket, de az a módszer a vaníliánál mindaddig sikertelennek bizonyult. Edmond viszont addig figyelte, tapogatta a vanília virágát, míg rá nem talált annak pollentermelő részére, és a bibére, amit be kellett porozni. E kettőt egy kis fedő választotta szét, így a virágot csak ennek felemelésével lehetett beporozni.

Egy korabeli kép Edmondról

Egy korabeli kép Edmondról

Edmonddal másodszor is megismételtették a beporzást, ami ismét sikerrel járt, Bellier-Beaumont pedig olyan lelkes lett, hogy rögtön levelet írt ültetvényes társainak a nagy megfejtésről. A rabszolgafiú ezek után egyik ültetvényre utazott a másik után, és mindenkinek megtanította a trükköt, s így szerzett világhírnevet az alacsony származású Edmond Albius számára.

A történet is szép véget is érhetne, ám szegény Edmond nem úszta meg ennyivel. Bellier-Beaumont és környezet hatalmas mennyiségű vaníliát kezdett exportálni, még Mexikót is megelőzte. Ennek ellenére Edmond egy fityinget sem kapott felfedezéséért – tegyük azért hozzá, hogy gazdája jutalmul  felszabadította, és utónevet is adott neki. A fiatal férfivá serdült Edmond a városba költözött, ám ott rossz társaságba keveredett, és börtönbe zárták egy ékszerlopási ügy miatt.

Bellier-Beaumont nem hagyta annyiban a dolgot, a kormányzóhoz fordult, hogy vitathatatlan érdemei elismeréseként engedjék szabadon a még mindig nagyon fiatal fiút, hiszen a helyi vaníliaipar létrejötte kizárólagosan neki köszönhető. Szerencsére Edmond kiszabadult, családot alapított, de úgy halt meg, hogy sosem kapott pénzt, sem hivatalos elismerést felfedezéséért.

Egy évszázaddal később  Réunion egyik városának polgármestere viszont ha utólag is, de megadta ezt: 1980 körül szobrot állíttatott Edmondnak, akiről egy utcát és egy iskolát is elneveztek.

Forrás: Phenomena