Gigantikus százlábú ijesztegetett egy texasi parkban

Hatalmas százlábút fotóztak Texas egyik közparkjában. A rusnya élőlény, amely science-fiction filmekben is megállná a helyét, valójában egy óriás texasi vörösfejű százlábú (Scolopendra heros), amely hosszúsága a vadonban a 20 centimétert is elérheti, de fogságban még nagyobbra nőhet.

szazlabu

Fotó: Twitter

Az óriás texasi vörösfejű százlábú kisebb rágcsálókra, kígyókra, békákra vadászik, és állítólag olyan ügyes, hogy a levegőben is el tudja kapni a rovarokat – írta meg a nol.hu. És ha ez még nem volt elég: az óriás texasi vörösfejű százlábú mérgező.

Texas-sized redheaded centipede – FS7 from The IMG Studio on Vimeo.

A vörösfejűek ugyanis úgy ejtik el a zsákmányukat, hogy csápjaikkal – melyek valójában az evolúció során elváltozott lábak – mérgező anyagot fecskendeznek áldozatukba, majd a többi lábukkal – melyek szintén méreganyagot tartalmaznak – összeszorítják a zsákmány testét és így lakmároznak.

Magyarországon nem kell félni tőle

Szerencsére Magyarországon nem fogunk találkozni a faj képviselőivel, a vörös fejű százlábú ugyanis Észak-Amerikában él, és főként sziklák, farönkök, valamint falevelek alatt tölti idejét. Nappal is aktív, és a térség lakóinak nagy bánatára a házakba is gyakran belátogat.