Majom szórt lopott pénzt a látogatókra egy indiai templomban

Több tízezer rúpia hullott egy indiai templom látogatóinak nyakába az égből Vrindavanban, de sajnos nem az istenek áldásáról volt szó: egy csintalan majom emelt el egy köteg pénzt, és szórta szét az emberek feje felett.

382547-monkey21.07.15

A szentként tisztelt majmokat nemcsak etetik, de szabadon mászkálni is engedik, ezért történhetett meg, hogy az egyikük ellopta egy látogató pénztárcáját, és a nagyjából hatszázezer forintnak megfelelő összeget a templom párkányán ülve leszórta. Erre persze hatalmas tömeg gyűlt össze, mindenki a bankókat kapkodta, a tárca eredeti tulajdonosának pedig csak a pénz tíz százalékát sikerült visszaszereznie. Az ötven éves nő teljesen kétségbe volt esve, hiszen két lányával és férjével azt a pénzt egészen másra szánták.

Nem ez az első eset, amikor majmok látogatókat rabolnak ki, és pénzt szórnak szerteszét,  több hindu templomról is tudni, ahol a szabadon élő majmok pénzt vagy más értéktárgyakat lopnak.

Forrás: ZNews