A legnagyobb mesemondó élete is egy szép mese volt

140 éve, 1875. augusztus 4-én halt meg Hans Christian Andersen dán író, a világ meseirodalmának egyik legnagyobb alakja.

Odense nyomornegyedében született 1805. április 2-án

Korán elhunyt apja házaló cipész volt, paraszti származású, erősen vallásos-babonás anyja pedig cseléd. A kisfiú hébe-hóba iskolába is járt, megtanult írni-olvasni, ám idejének nagy részét álmodozással, furcsa kis történetek kitalálásával és árnyképek készítésével töltötte. “Egész közvetlen környezetem mintha csak képzeletem megpezsdítésére szolgált volna…” – írta az Életem meséje című művében. Amikor tizenegy éves lett, anyja megelégelte “úri passzióját”, s előbb szövődébe, majd dohánygyárba, végül egy patikushoz adta tanoncnak. A fiút azonban továbbra is csak a könyv és a színház érdekelte.

and

14 évesen Koppenhágába ment, hogy független és gazdag ember legyen

Kezdetben csekély fizetség ellenében egy fiúkórusban énekelt, de amikor a hangja mutálni kezdett, távoznia kellett. Ezt követően a nyakigláb, esetlen kamasz a koppenhágai színház balettkaránál próbálkozott, érthetően csekély sikerrel. Helyzetében 1823-tól mutatkozott némi javulás: Jonas Collin, a koppenhágai Királyi Színház igazgatója elolvasta az akkor már írással is próbálkozó Andersen egy darabját, és tehetségesnek tartotta, és vállalta a taníttatás költségeit. 1822-ben a slagelsei kollégiumba küldte a fiút, aki – bár sokat szenvedett az intézet nehéz természetű igazgatójától – végül is kitűnőre érettségizett.

Első meséit egy Ida Thiele nevű kislánynak írta

1828-ban kezdte meg tanulmányait a Koppenhágai Egyetemen, és a következő évben megírta első sikeres művét Vándorlás gyalogszerrel a Holmen-csatornától Amager szigetének keleti csücskéig 1828-ban és 1829-ben címmel. Az E.T.A. Hoffmann modorában íródott fantasztikus mese népszerű lett. Ezt követően Andersen élete szinte állandó utazással telt. 1831-ben Közép-Németországban töltött hosszabb időt, 1833-1834-ben állami ösztöndíjjal Franciaországban, Svájcban és Itáliában tartózkodott, majd 1835-ben, hazatérve, megírta önéletrajzi ihletésű regényét, A rögtönzőművészt, nem sokkal később pedig megjelentette első meséskötetét, Mesék gyermekeknek címmel. Ezeket a történeteket először egy Ida Thiele nevű kislánynak, a dán Művészeti Akadémia titkára lányának kezdte írni. Később – némi anyagi hasznot is remélve – vékony füzetek formájában közreadta ezeket a történeteket. Első füzeteiben, népi legendák, babonás történetek lelhetők fel, a későbbiekben már túlnyomórészt a saját meséit adta ki.

Nehéz megmagyarázni, hogy ezek a szomorú,  többnyire happy end nélkül végződő mesék miért olyan népszerűek még ma is

A kis hableány, A rendíthetetlen ólomkatona, A hókirálynő, A rút kiskacsa, A fülemüle, A király új ruhája, A csalogány, A kis gyufaáruslány és a többi történet a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt sikert aratott. Meséit csaknem száz nyelvre lefordították, alakjai a társművészeteket is megihlették. Nehéz megmagyarázni, hogy ezek a szomorú, sokszor komor hangvételű, többnyire happy end nélkül végződő mesék miért olyan népszerűek még ma is – talán azért, mert bár Andersen a gyermekek közvetlen tapasztalatait meghaladó élethelyzetekről, érzésekről, eszmékről írt, a gyermeki szemléletmódot mindvégig megőrizte.

“Szép mese az én életem, gazdag és boldog mese. Ha ifjú koromban, amikor szegényen és egyszál-magam nekivágtam a világnak, egy mindenható tündérrel találkozom, s az így szólít meg: Válassz utat és célt, képességeidnek és értelmednek megfelelően, s ahogy ezt az evilági bölcsesség megkívánja, én őrizlek és vezetlek azon az úton – ha így szólt volna hozzám az a tündér, akkor sem élhettem volna boldogabban és jobban” – emlékezett vissza önéletrajzi regényében elégedetten.

A meseírás mellett nem adta fel egyéb ambícióit sem

1840-ben megjelent A mulatt című darabja, ez nem aratott sikert, így hosszú időre lemondott a drámaírásról. Ismét útra kelt, 1840 és 1857 között bejárta Európát, élményeit számos útikönyvben megörökítette. 1841-ben a Dunán hajózva, néhány napig Pest-Budán és Mohácson is elidőzött. “Magyarország gazdag ország, s egy szép nyári nap Dániájára emlékeztet” – írta az Egy költő bazárjában.

Különc természetéről, hipochondriájáról, világfi allűrjeiről legendák keringtek

Útjai során előszeretettel kereste külföldi hírességek barátságát, kivált olyanokét, akik – hozzá hasonlóan- alacsony sorból származtak. Az utazgatások közötti időt gazdag dán pénzemberek, arisztokraták kastélyaiban vendégeskedve töltötte, közben pedig írt. Különc természetéről, agglegényéletéről, hipochondriájáról, világfi allűrjeiről legendák keringtek, és suttogtak rejtett homoszexualitásáról is. Életének utolsó éveiben számtalan jelét kapta az elismerésnek: magas évjáradékot kapott, szülővárosa díszpolgárrá választotta, részt vett saját szobra leleplezésén, több külföldi uralkodó részesítette kitüntetésben.

Az 1860-as évek közepétől már sokat betegeskedett, a felejthetetlen mesék szülőatyja májrákban halt meg 1875. augusztus 4-én, Koppenhágában – 70 éves volt.

Szülővárosában, Odensében található az emlékének szentelt múzeum, koppenhágai lakóházát műemlékké nyilvánították. A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) 1956-ban alapította meg az Andersen-díjat, mellyel írókat és illusztrátorokat jutalmaznak gyermekművészeti munkájuk elismeréseként.

Forrás: MTI