Egy zseni sötét oldala – Szegénységben és nélkülözésben élt Steve Jobs első, letagadott lánya

A Steve Jobsról készülő életrajzi film kapcsán egyre több történet kerül napvilágra, amely a zseni életének sötét oldaláról szól – arról, hogyan használta fel a hatalmát, milyen zsarnok módon bánt a beosztottaival – és hogyan tagadta meg elsőszülött lányát, aki szegénységben és nélkülözésben élt gyermekkorában.

Tudni kell, hogy Steve Jobs első barátnőjét, Chrisann Brennant sem kell félteni, ha pénzről van szó:  30 millió dollárt követelt utólag Lisa lányuk nevelési költségeire: Jobs pedig nem fizetett ki neki egy petákot sem.

Jobs és Brennan még 17 évesen találkozott, öt éven át voltak együtt, végül azért szakítottak, mert Brennan teherbe esett Lisa lányukkal, ám Jobs a DNS-teszt ellenére is tagadta, hogy ő lenne az apa, és semmilyen módon nem támogatta a kislány nevelését – Lisa 7 éves volt, amikor egyáltalán hajlandó volt találkozni a lányával.

Lisa felnőttként

Lisa felnőttként

Jobs, bőven túllépve a Brennannal folytatott kalandon, 1991-ben vette feleségül állapotos szerelmét, Laurene Powellt, akitől ugyanabban az évben megszületett Reed Paul Jobs, majd 1995-ben Erin Siena Jobs, három évre rá Eve Jobs. 1992-ben Lisa egyik tanára felhívta Jobsot, hogy halmozottan problémás lánya miatt a hatóságok azt szeretnék, ha Lisa őhozzá költözne. Lisa végül beleegyezett a dolgba, így ő is együtt lakott a frissen alapított Jobs családdal, ám apjával gyakran veszekedtek.

Minden bizonnyal azon is, hogy Lisa anyja, amikor egyértelművé vált, hogy Jobs milliomos, folyamatosan a 30 milliós vagyonkezelői alap létrehozását követelte, elmondása szerint Jobs gyalázatos viselkedése miatt, egyfajta megbékélésként, gyógyírként a sok fájdalomra és nélkülözésre. Jobs azonban nem fizetett, 2011-ben bekövetkezett halála után két évvel Brennan kiadta memoárját, amiben minden keserűségét kiírta magából.

2B2E0B3C00000578-3188738-image-a-27_1438957402729

A történet aktualitását a Steve Jobs életéről készülő film adja – az Aaron Sorkin forgatókönyve alapján készített alkotás idén ősszel kerül a mozikba: ebben nemcsak első gyermekéhez fűződő viszonyáról, de munkamániájáról, rettegő beosztottjairól, és arról is beszámolnak, miért vezethetett rendszám nélküli autót, és parkolhatott éveken át a mozgássérülteknek fenntartott helyen, vagy miért nem adakozott hatalmas vagyona ellenére sohasem.

Forrás: Dailymail