Nézegess különleges, dekoratív, és történelmileg is fontos vécéket – Megnyílt a világ egyik legfurcsább múzeuma Prágában

Különbőző éjjeliedények, ágytálak, porcelán csészék mellett Abraham Lincoln és Napóleon kedvenc vécéjét is megtekinthetik a látogatók a prágai Éjjeliedények és WC-k Történelmi Múzeumában.

unnamed-5

A múzeumban a világ minden tájáról származó illemhelyeket, illetve higiénés eszközöket vonultatnak fel – mégpedig a világon a legtöbbet, amit múzeum csak összegyűjthet. A gyűjtögetés akkor indult el, amikor Jan Sedlacek, a múzeum igazgatója  egy 10. századi erődöt vásárolt Prága szomszédságában, és a feltérképezése közben egy történelmi jelentőségű vécére bukkant.

unnamed-2

Ha valamiről nem tudjuk, mire való, a feliratok mindent elmagyaráznak

Az ekkor elkezdődött vécévadászat első eredményeit 2010-ben, a múzeum megnyitásakor állították ki, mára pedig kétezer tárgy – köztük toalettpapírok, fürdőszobai edények, vécélehúzó fogantyúk – várja az érdeklődőket.

unnamed-1 unnamed-3

Forrás: Dailydot