Nők, akik hetente csak 1-2 alkalommal fürdenek, mert szerintük a túl gyakori zuhanyzás többet árt, mint használ

Nemrégiben írtunk egy kutatásról, amely arról a megdöbbentő eredményről számolt be, mely szerint  a szervezetünknek semmi szüksége a napi zuhanyzásra vagy fürdésre, hiszen olyan jól tisztán tartja magát, hogy az orvosok egyenesen a heti két-három tisztálkodó nap bevezetését ajánlják.

Dr. Joshua Zeichner New Yorkban egyetemi adjunktus, és azt állítja, hogy a zuhanyzás és a testszagok mániákus eltüntetése csupán kulturális “marhaság”, szépségünk és a körülöttünk élő emberek miatt tesszük, miközben biológiailag teljesen felesleges, sőt. A túl gyakori zuhanyzás, az antibakteriális termékek használata többet árthat, mint amennyit használ, a forró víz szárítja és irritálhatja a bőrt, a rossz bacilusokkal együtt pedig azoktól a jóktól is megszabadít, amik egészségünk érdekében élnek rajtunk. A babáknál és a gyerekeknél egyenesen azt ajánlják, hogy az ekcéma és az allergia megelőzésének érdekében ne fürdessük őket naponta, felnőtteknek is elég két-három naponta egy zuhanyzás.

Ennek szellemében néhány angol nő arcával vállalta azt, hogy bizony nem érez sürgető kényszert a fürdésre minden nap – van, amelyikük csak hetente egyszer merészkedik a fürdőkádba. Kitalálod a képek alapján, ki lehet az, és ki közülük a tisztálkodásmániás?

260B4A8800000578-2969141-image-a-14_1424897104533

A 36 éves londoni Katie Beeton naponta háromszor zuhanyzik, mert állandóan koszosnak érzi magát hol az alvástól, hol a jógától, hol a munkától. Férjét még egy meglepetés-vacsora előtt is képes otthagyni, csak hogy lezuhanyozzon

260B516400000578-2969141-image-a-2_1424896254672

Michelle McCann 36 évesen nagy boldogságban él férjével, és ebben az sem akadályozza meg, hogy hetente egyszer zuhanyzik. Mielőtt azt gondolnád, hogy egy hajléktalanba hajló hippivel él, két gyereket nevel, és az állandó rohanás miatt nincs ideje zuhanyozni – nedves törlőkendőkkel tartja karban magát.

2617E97500000578-2969141-image-m-7_1424896605875

A 26 éves Emma Harris minden ötödik nap tud fürdeni, férjével három gyereket nevelnek, és mire mindegyiket rendbe teszi, neki már nincs ereje a zuhanyzásra, és elmondása szerint így pénzt is spórolnak.

FEMAIL Molly Fry JL 11.jpg

A 24 éves Molly Fry szintén boldog házasságban él, de hetente csak kétszer zuhanyzik ekcémája miatt. Az orvosa tanácsára teszi ezt, és pár hét alatt teljesen eltűnt a bőrproblémája.

260BC81400000578-2969141-image-a-12_1424897066360

A 37 éves, kétgyerekes Charis Gibson minden reggel zuhannyal indítja a napot, így érzi jól magát.

Forrás: Dailymail