Mintha csak Dubajban lennénk – Ilyen fényűző lesz a debreceni strand

A Debreceni Gyógyfürdő Kft. tervezői ötletpályázatának nyertese dolgozta ki az Aquaticum Strandfürdő új terveit.

Bordás Péter egyik látványterve

Bordás Péter, a Bord Építész stúdió felelős tervezője nem először formálja át a magyar tájat: ő tervezte a Nagyerdei Stadiont, és a parkerdő felújítását is az ő elgondolásai alapján valósították meg.

image1

Fotó: Dehír/Bordás Péter

Péter a strandfürdő ötletpályázatának nyerteseként oyan vizes élményparkot tervezett, ami nemcsak nekünk, a de a külföldi turistáknak is nagyon vonzó.

strandotlet3

Fotó: Dehír/Bordás Péter

A cél kifejezetten az volt, hogy eltérjenek az eddig megszokott élményparkos, csúszdás látványtól, és a  látogató olyan élményt kapjon, amellyel még nem találkozott.

strandotlet4

Fotó: Dehír/Bordás Péter

Papp László polgármester elmondta, hogy a most bemutatott tervek nem egy az egyben valósulnak majd meg, csupán ötleteket merítenek a fejlesztéshez. A strandfürfő várhatóan 2018-ban nyitja majd meg a kapuit.

Forrás: Dehír