Harmincezer éve pihenő szibériai óriásvírust aktiválnak francia kutatók

Francia kutatók egy csoportja egy harmincezer éve jégbe fagyott ősi vírust készül kiolvasztani a szibériai permafrosztból (olyan talajt értünk ez alatt, amely legalább két éven keresztül fagyott állapotban van), és arra is figyelmeztetnek, hogy a globális felmelegedés miatt más veszélyes vírusok is újra életre kelhetnek.

Ő itt "Molli"

Ő itt “Molli”

A most vizsgált Mollivirus sibericum a negyedik prehisztorikus vírusfaj a sorban, ami 2003 óta előkerült. Azért nevezik óriásvírusnak, mert míg a mai vírusok csak néhány nanométeresek, addig ez fél mikronnál is nagyobb. “Molli” nemcsak ebben különbözik a ma ismert vírusoktól: jóval összetettebb is, hiszen míg egy Influenzavírus-A nyolc génből áll, addig a Mollivirus sibericum több, mint ötszázból. Emiatt nagyon nehéz előre megjósolni, hogy felélesztése milyen következményekkel jár majd. A kutatók először is meggyőződnek arról, hogy a vírus jelenlegi tudásunk szerint sem állatnak, sem embernek nem árthat, majd bejuttatják egy egysejtű amőbába – az lesz a vírus gazdaszervezete.

Az eljárást nem véletlenül végzik szigorúan zárt és biztonságos környezetben: csak néhány fertőző, virális részecske elszabadulása elég lehet a fertőzéshez egy sebezhető vírusgazdában. A szibériai jég folyamatos olvadása miatt még elképzelhető, hogy más, eddig ismeretlen vírusok is előkerülhetnek, Jean-Michel Claverie genetikus szerint ez pedig azt jelentheti, hogy a jövőben rég eltűntnek hitt, patogén kórokozókkal kell majd megküzdenünk.

Forrás: Telegraph