Nem is dobták le a Taigetoszról a gyerekeket a spártaiak?

Az ókori spártaiaknak nincs túl jó hírük, szinte mindenkinek azonnal a Taigetosz nevű hegy ugrik be róluk, ahonnan lehajigálták a nem élet- és harcképesnek tartott csecsemőket. Mint kiderült, ez a hiedelem egy pontatlan fordítás miatt alakult csak ki, és a spártaiak nem voltak rosszabbak, mint az ókori görögök.

Egy másik értékrend

Spártában egyetlen cél volt, aminek mindent alárendeltek, az pedig a polisz, azaz saját katonaállamuk. Ez ugyan sivár érzelmi élettel, de nagy katonai sikerekkel járt, a spártai harcosoknak szinte egyetlen csatatéren sem volt méltó ellenfelük. A mai értékrendünk szerint természetesen borzalmas állapotok uralkodtak Spártában, de elfelejtjük, hogy azok az emberek az akkori időszakhoz alkalmazkodva próbáltak megvalósítani egy általuk akkor szentnek tartott célt. Nem olvastak az érzelmi intelligenciáról, nem jártak családállításokra, csak fent akartak maradni egy brutális korban.

Az a bizonyos babaszelektálás valóban létezett, még ha nem is úgy, ahogy azt mi 2015-ben elképzeljük. A Taigetosszal kapcsolatban Plutarkhosz feljegyzései maradtak ránk, amiben azt írta:

“Az újszülött csecsemővel apja nem rendelkezett, hanem karjába vette, és elvitte a Leszkhé nevű helyre, ahol a törzsek vénei összegyülekeztek és megvizsgálták a kisdedet. Ha egészséges alkatú és erőteljes csecsemő volt, utasították az apát, hogy nevelje fel, egyben pedig kijelöltek neki egyet a kilencezer spártai parcellából. De ha idétlen vagy nyomorék volt, bedobták a Taügetosz Apothetai nevű szakadékába – azzal a meggyőződéssel, hogy nem előnyös sem a gyermeknek, sem az államnak, ha egy születésétől kezdve gyenge és életképtelen ember életben marad.”

A kitevés helye

Eddig ennyit tudtunk. Azonban Németh György a Rubicon egy korábbi számában felhívja a figyelmet a plutarkhoszi szöveg néhány pontatlanságára: egyrészt a kisbaba nem kapott parcellát, hiszen mindent az elsőszülött fiú örökölt, a többi gyerek pedig zsoldosnak állt. Ennél viszont jóval fontosabb egy fordításai hiba, hiszen eredeti szövegben szó sincs szakadékba dobálásról, a Taigetosz Apothei nevű szakadékos hely csak a kitevés helyeként szerepelt.

A kitevés helye több ókori görög történetben is szerepel, ez a családfő azon hatalmát szimbolizálta, miszerint eldönthette, melyik gyerekét neveli fel, és melyiket nem. Azokat a kisbabákat, akik nem kellettek a családnak, az istenek sorsára bízták: ők vagy éhen-szomjan haltak a kitevés helyén magukra hagyva, vagy más, arra járó, és babák közt válogató családokhoz kerültek.

A görögök főként a család anyagi helyzete szerint szelektáltak

Például a család második vagy harmadik leánygyermeke a hozomány miatt általában odakint végezte. A kitevés tehát nem kegyetlen spártai specialitás, hanem egy  – mai szemmel nyilván vitatható – ókori szokás, amit a harcosok is átvettek.

Az egész folyamatot az akkori emberek nem saját kegyetlen ítélkezésükként élték meg, hanem egyfajta vallási rítusként, ahol az istenek döntötték el, melyik gyerek marad életben, és hogyan. Spártában ez az egész gyakorlat annyiban változott, hogy nem az istenek döntöttek a babák sorsáról, hanem az állam vezetői, de még ők sem hajították le a szakadékba a kicsiket, és gyakran olyan csecsemőket is megtartottak, akiket a görögök rég otthagytak volna a kitevés helyén, mert nem volt elég pénzük felnevelésükre.

Forrás: Freerepublic, Spartareconsidert

via Hír24