Volt idő, amikor virágzott a disznóbűnözés – Állatokat állítottak a bíróság elé a középkorban

A hírhedten szigorú törvénykezés nemcsak azokat sújtotta, akik valamiféle testi hibájuk vagy furcsa viselkedésük miatt boszorkánynak, megszállt áldozatnak minősítettek, hanem szerencsétlen állatokat is. Elég volt egy kakasnak az átlagtól eltérőnek lenni, máris máglyára küldték, de nem volt ritka az akasztás, a verés vagy a száműzés sem.

Míg manapság csak azokat a kedvencként tartott állatokat öljük meg, amelyek emberre támadtak, addig a középkorban – bármilyen hihetetlen -, a támadó kedvű állatokat szabályosan bíróság elé állították, ügyüket megtárgyalták, majd ítéletet hoztak.

trial-660x493

1492-ben Clermontban egy marhapásztor kisfiának megölésével vádolt disznó várta az ítéletet az apátság börtönében. A bírák természetesen kifejezték az eset iránti sajnálatukat, utálatukat és borzalmukat, majd a példamutatás érdekében közölték a disznóval, mi vár rá, ezek után pedig szabályosan felakasztották, esélyt sem adva arra, hogy megbánja bűneit és kegyelemért esengjen.

A történet nem egyedülálló

Abban az időben 83 állatperről van feljegyzésünk, főleg disznókat ültettek a vádlottak padjára, de szerencsétlenül járt egy tehén is, aki kitörve karámjából halálra taposott egy embert, vagy egy kakas, aki 1474-ben Svájcban “förtelmes és természetellenes bűnt” követett el: tojt egy tojást. Mielőtt megvizsgálták volna, pontosan milyen nemű is, már máglyára küldték.

Nem mindegyik állatot ölték meg: egy szamár például megúszta a pert egy alapos testi fenyítéssel, de akadtak állatok, akiket felmentettek, például 6 kismalacot, akik csak anyjuk mellett voltak, amikor a vérszomjas perszóna rátámadt egy kisfiúra –  a kiskorú malackák békében távozhattak. A termésre rájáró egereket, patkányokat, vagy rovarokat bajos lett volna felakasztani, ezért őket száműzetésre ítélték.

1519-ben Stelvio községet szó szerint el kellett hagyniuk az egereknek, méghozzá úgy, hogy biztosították szabad elvonulásukat, és megvédték őket a kutyák, macskák támadásától. A vemhes egerek irgalmasságból kaptak két hetet, hogy összepakoljanak, esetleg megfialjanak, és úgy hagyják el a bűntett helyszínét. A 16. században néhány patkány ügyvédjének köszönhette életét: Bartholomäus Cassaneus  arra hivatkozva akadályozta meg, hogy az árpatáblát felprédáló patkánycsapatot elítéljék, hogy az állatok azért nem jelenhetnek meg a bírák előtt, mert “félnek a falu macskáitól”.

A perek izgalmas eseménynek számítottak

A babonásan rettegő nép megnyugodhatott, amikor az állatok felett is igazságot szolgáltattak, az ügyvédek, bírók pedig plusz pénzhez jutottak a perek miatt. Mindennek alapját persze az a korabeli hozzáállás képezte, miszerint az állatoknak is van személyiségük, akaratuk, és felelősségérzetük, tehát direkt támadnak az emberre, esetleg – ó, egek! – valamiféle ördögi befolyásolás alatt.

A témában  Ráth-Végh István: Az emberi butaság kultúrtörténete című művében olvashatsz további állatperekről.

Forrás: Múlt-Kor, Wired