Íme a “Google édesanyja” – Egy 5 gyermekes lengyel nő a 20 ezer milliárdot érő YouTube legfelsőbb vezetője

Susan Wojcicki, egy ötgyermekes anyuka vezeti a YouTube-ot már több mint egy éve. A lengyel származású nő magánéletéről nem sokat tudni, ami talán érthető is, hiszen mind az öt gyermeke kiskorú még, a legkisebbik decemberben lesz egyéves.

A 46 éves Susan Wojcicki egy szerencsés véletlennek köszönheti, hogy a Google-hoz került

A Google alapítói 1998-ban ugyanis éppen egy garázst kerestek, ahol tudnának dolgozni. Susan pedig akkor várta első gyermekét férjétől, Dennis Tropertől. Jól jött nekik az a havi 1700 dollár pluszpénz, amit Larry Page és Sergey Brin fizetett nekik bérleti díj gyanánt.

susan

Susan Wojcicki (Képforrás: cbsnews.com)

Susan így mesélt ezekről a kezdeti időkről:

“Pizzán és M&M’s csokigolyókon éltünk akkoriban, esténként sokat beszélgettünk. Larry-ék arról álmodoztak, hogy a találmányuk egyszer még megváltja a világot.”

Aztán mikor már kinőtték a garázst, Larry Page és Sergey Brin felvette Susant a Google 16. alkalmazottjának. A legelső feladata az volt, hogy új céges központot találjon, ezúttal már nem egy garázsban. Mivel az új irodához konyha is járt, egyből elnyerte Susan tetszését.

Susan Wojcickit a Forbes a 12. helyre sorolta a legbefolyásosabb nők listáján.

A Google édesanyja

Korábban a Google marketinges vezetője volt, majd 2014 februárjában a YouTube legfelsőbb vezetőjének (CEO) nevezték ki. Karrierje pontosan akkor kapott mindig egy nagyobb lökést, amikor épp valamelyik gyermekét várta. Ezért nevezei magát játékosan a “Google édesanyjának”.

Mindenképpen családbarát munkahelyet szeretne teremteni a YouTube-nál, és azt is szorgalmazza, hogy a kismamák maradjanak otthon újszülött gyermekükkel az első pár hónapban. Ennek érdekében a cég fizeti nekik a Gyes-t is, ami az USA-ban a mai napig nem megszokott dolog.

Susan saját bevallása szerint nem tökéletes anya, mint ahogy főnöknek sem tökéletes – de erre nincs is szüksége. A lényeg, hogy se nem kizárólag anya, se nem kizárólag főnök, hanem mindkettő egyszerre. A kettő jól kiegészíti egymást, és csak előnyére válik, hogy gyermekei vannak, hiszen ezáltal jobban megtanulta beosztani az idejét.

Karrierjét egyáltalán nem tudatosan alakította

A sors azonban mégis úgy hozta, hogy végül nem lett szüksége a Harvardon szerzett történelem és irodalom szakos diplomájára. Édesapja fizikatanár volt a Stanford egyetemen, a Szilícium-völgyben nőttek fel testvéreivel együtt. Anne, a húga az idén vált el a Google egyik alapító tagjától, Sergey Brintől.

“Sosem vágytam arra, hogy karriert csináljak. Az egyetemi campus-on olyan nagyszerű professzorok közt nőttem föl, akik mindenáron meg akarták váltani a világot. Egyikőjük sem törődött azzal, hogy sok pénzt keressen, mint ahogy én sem.”

Forrás: Fast Company

O. M.