Egy ügyvéd, aki fizetett azért, hogy teljesen lakhatatlanná tegyék a lakását

Jens Brelle elmondása szerint művészeti projektnek tekintette azt a többnapos rombolást, amit diákok végeztek a lakásán. Teljesen lakhatatatlanná tették a lakását, és ő még fizetett is érte. Szerinte teljesen észnél van, egyszerűen kedveli a művészetet, és állítása szerint az is nagy kunszt, ha valaki tönkre tud vágni egy lakást. S bár erről nem beszélt, de voltak az ügyvéd életében a művészet szeretetén kívül egyéb magánéleti történések, amelyek megmagyarázzák ezt a “művészeti projektet”.

A 47 éves Jens Brelle három egyetemi diákot kért fel arra, hogy legyenek már szívesek tönkre tenni a lakása berendezését: kiverni a falakat, letépni a tapétát, kicibálni az elektromos vezetékeket a falból, szóval teljesen lakhatatlanná tenni a nagy gonddal berendezett lakását. A Hamburgban élő elit-ügyvéd mindezt nem kérte ingyen, rendesen megfizette az egyetemi hallgatók fáradságát, hiszen tíz napig dolgoztak a mega-projekten.

u8

Jens Brelle 47 éves hamburgi ügyvéd. Állítása szerint a művészet szeretete inspirálta a rombolást, valójában sokkal több annál

A hamburgi ügyvéd többek között egyetemi tanár is, szerzői jogot tanít az egyik egyetemen, ahol az órája után beszélgetésbe elegyedett tanítványaival, akik segítségét kérték egy kiállításra alkalmas terem megtalálásában. Szó szót követett, míg aztán Jens Brelle saját maga ajánlotta fel a lakását kiállítóterem gyanánt, persze csak ha már sikerült tönkre vágnia azt a három diáknak.

Während des Projektes wurde das Privathaus von Jens Brelle mit dem Vorschlaghammer bearbeitet.

A művelet aztán saját nevet kapott, C.A.R.E. néven futott a 2014 augusztusában megvalósult projekt. A név a katasztrófa szóból ered, de egy hosszabb elnevezést is kitaláltak rá: 48h Vandalism Change Research Entstuckung. A project megnyitóján aztán jelen volt a hamburgi képzőművészeti főiskola elnöke, valamint több ismert designer, művész és galériatuajdonos is.

A szomszédoknak hál’istennek még időben szóltak, így azok nem hívták ki a rendőröket, mikor látták, hogy vadidegen emberek székeket, asztalokat dobálnak ki az ablakon. De ez még nem minden: a nappaliba virágföldet szórtak, az evőeszközöket az egyetlen pormentes helyre, a sütőbe rejtették, és annyira tönkre vágták a lakást, hogy végül csak a hálószobában működött a villany. Érdekes módon az ügyvéd bakelitlemez-gyűjteményéhez még a tombolástól fellelkesült diákok sem mertek nyúlni, az épségben maradt.

A szomszédoknak még időben szóltak, így azok nem hívták ki a rendőröket, mikor látták, hogy vadidegen emberek székeket, asztalokat dobálnak ki az ablakon

Azért a művészet szeretetén kívül volt még más is, ami a romboláshoz vezetett

A német Spiegel magazin arról számolt be, hogy az ismert hamburgi ügyvéd teljes elkeseredésében folyamodott ehhez a radikális lépéshez. Munkája annyira megerőltetővé vált, hogy már nem bírta tovább, a kiégés határán állt.

Die Biederkeit des Reihenhauses überlebte nicht, nachdem die Künstler in das Haus einfielen.

Így nézett ki a lakás a rombolás előtt

Mikor aztán egy autóbalesetben eltörte a lábát, és ágyhoz ragadt, bőven akadt ideje, hogy átgondolja, mi a fontos az életében. Ekkor azonban sajnálatos módon meghalt a testvére és az édesapja is, majd aztán az éppen aktuális kapcsolata is kudarcba fulladt. Élete teljesen kicsúszott a kezéből, már nem bírta tovább. Most azonban, hogy lakása átesett a fent leírt radikális változáson, az ügyvéd úgy érzi, lelke teljesen felszabadult.

“Most már jól érzem magam a lakásomban, ahol már csak a vakolat maradt meg a falakon. Nekem így jó.”

A diákok annyira tönkre vágták a lakást, hogy végül csak a hálószobában működött a villany

A három egyetemi diák, akik képzőművészetet és design-t tanulnak Hamburgban így nyilatkozott a Spiegelnek:

“Érdekes volt látni, hogy a művészet és a magánszféra között elmosódott a határ.”

A hamburgi ügyvéd azóta boldog embernek érzi magát, és már egyáltalán nem fontos neki a nagy hajtás. Ha pihenésre vágyik, az is előfordul, hogy 1-2 napra egész egyszerűen kikapcsolja a mobilját.

Forrás: Spiegel

O. M.