Ennyire könnyű manipulálni minket: mágnessel befolyásolták az idegengyűlöletet és az istenhitet is

Brit és egyesült államokbeli kutatók kísérleteiből derült ki, hogy az istenhit erőssége, vagy épp a bevándorlókkal szembeni előítéletek is jelentősen csökkenthetők, ha mágneses energiát irányítanak az agy egy bizonyos területére.

A Social Cognitive and Affective Neuroscience folyóiratban megjelent  vizsgálatot a Yorki Egyetem kutatója, dr. Keise Izuma a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatócsoportjával együttműködve végezte. A koponyán keresztül stimulálták a kísérleti alanyok agyát, ezzel átmenetileg kikapcsolva az agy frontális agykéreg közepének hátsó részét. A néhány centivel a homlok felett elhelyezkedő terült felelős a problémák észleléséért, és a rájuk adott válaszreakciókért.

A sugárzás után megkérdezték az alanyokat arról, szerintük mi történik velük a haláluk után, és mit gondolnak a menekültekkel kapcsolatban. A “kikapcsolt” állapotban lévő alanyok egyharmada kevésbé erősen hitt az általa korábban meghatározott istenben, vagy a halálon túli boldogságban, miközben a bevándorlókkal kapcsolatos félelmeik, indulataik is sokkal kisebb hőfokon égtek. A kutatók szerint ez azzal magyarázható, hogy a legtöbb ember egy probléma – például a halál –  felmerülésekor olyan választ talál, ami ideológián alapul.

Miért pont a halál és az idegenek?

“Azért határoztunk úgy, hogy emlékeztetjük az embereket a halálra, mert korábbi kutatások azt mutatták, hogy az emberek a valláshoz fordulnak vigaszért, amikor a halállal kerülnek szembe” – mondta dr Keise Izuma. “A várakozásnak megfelelően azt tapasztaltuk, hogy amikor kísérletileg kikapcsoltuk a megcélzott agyterületet, akkor az emberek kevésbé fordultak enyhülésért a vallásos gondolatok felé, miután emlékeztettük őket a halálra.”

A teszt második része során az alanyoknak két esszét kellett elolvasniuk, mindegyiket egy számukra idegen írta, az egyikben dicsérte, a másikban viszont élesen bírálta az Egyesült Államokat. Arra keresték a választ, miért reagálunk a bevándorlókra olyan intenzíven.

“Az ilyen fenyegetésekre való reagálás egyik módja, hogy felértékeljük a csoportértékeinket, és sokkal negatívabban reagálunk a bírálatra” – folytatta Izuma. “Amikor működésképtelenné tettük azt az agyterületet, amely rendszerint segít észlelni a fenyegetéseket és válaszolni rájuk, kevésbé negatív és ideológiailag kevésbé motivált reakciót láttunk a kritikus szerző és véleménye irányában.”

Természetesen a kísérletben látott reakciók, változások megértéshez még több vizsgálatra lesz szükség a témában.

Forrás: Oxford Journals, Mirror

via Origo