3800 forintból készül valójában a 37.000 forintos cipő – Hogy lehet ez?

A német Test  fogyasztóvédelmi magazin végre tényekkel a birtokában mutatja meg, hogy hogy kerül az ázsiai gyárból a hazai üzletekbe a cipő, és közben mitől lesz ennyivel drágább.

Tíz kínai gyártót vizsgáltak meg a fogyasztóvédelem szakemberei. Arra kérték a cégvezetőket, mutassák meg, hány embert és hány órában foglalkoztatnak, milyen környezetben. A dolgozók beszámolói szerint ugyanis éhbérért dolgoznak heti hat nap, és így is túlórázniuk kell azért, hogy megéljenek, ráadásul veszélyes vegyszerek között. Pont ezért nem engedte be az újságírókat a legtöbb, ellenőrizni kívánt gyár.

Mire a gyárakba odaértek az újságírók, varázsütésre rendet találtak

A dolgozók szerződései rendben voltak, időben kapták meg a minimálbérüket, a csarnokokban járt a levegő. Igaz, hogy csupán a talpkészítési és összeszerelési részlegeket láthatták, így nem tudni, milyen forrásokból szerzik be az anyagokat, és mi történik a gyár többi részén. Az egyik cipőmárka németországi gyárában sokkal jobbak voltak a körülmények és a fizetések is, ám a nagyon erősen érezhető oldószergőzt nem távolították el elszívóberendezéssel, és itt sem volt tisztázott az alapanyagok, köztük a vegyszerek pontos eredete sem.

Egy másik cipőmárka egyik beszállítójánál a munkások teregették ki a szennyest, állandó a túlóra, és egy havi bért a munkáltató visszatart annak érdekében, hogy ne tudjon valaki csak úgy, egyik napról a másikra felmondani. Maguk az ellenőrök is láttak futószalagon alvó munkást, nem is beszélve az erős ragasztószagtól és a maszkok hiányáról. A dolgozóknak nincs biztosításuk, gyakran szerződésük sem, viszont mindent megtesznek azért, hogy azt a kevés pénzt hazavihessék.

Mennyibe kerül valójában a 37.000 forintos cipő?

A Test magazin azt is összeállította, pontosan mit is kell megfizetnünk egyetlen pár 37.000 forintos cipő megvásárlásakor. Nyolcszáz forint a dolgozók bérére megy el belőle, az anyagköltség kicsivel több mint 3000 forint – ez a nagyjából 3800 forint az, amiből legyártják a cipőt. Igen ám, ekkor jön a márkatulajdonos nyolcezer forintos díja, ebből fizeti a reklámokat, de rögtön kétszer olyan drágává teszi a cipőt, illetve 1544 forint annak, aki összehozza a gyártót a márkatulajdonossal. A szállítási költség 1200 forint, míg a legnagyobb összeget, 14.000 forintot a kiskereskedőnek fizetünk ki, aki saját nyereségét és az adót szeretné kitermelni. Az árakat pontosan részletező grafikát ITT láthatjátok.

Forrás: Economics, Choice

via Dívány