Ellopták a konyhásnénik a pesti gyerekek ebédjét – Talicskával tolták ki az ételt a menzáról

Gyomorforgató bűn, amit a rákospalotai iskola konyhai személyzete elkövetett. Talicskával tolták ki az ételt a konyhai dolgozók egy rákospalotai általános iskola menzájáról – írta meg a Figyelő. A gyerekek éhesen mentek haza, ami miatt egyre több panasz érkezett a polgármesteri hivatalba. A tanulók szülei arra panaszkodtak, hogy gyakran még egy szelet húst sem kaptak a tányérjukra, repetáról pedig nem is álmodozhattak.

Budapest XV. kerületében 6000 gyerek és idős ember jut ételhez a közétkeztetésben, harmaduk a kerületi önkormányzat cégének kosztját eszi. Az utóbbi időben egyre több panasz érkezett a polgármesteri hivatalba a Károly Róbert Általános Iskola menzájára. A szülők nemcsak az étel minőségére panaszkodtak, hanem arra is, hogy többször eltűnt a hús a tányérokról és már repeta sincs, pedig járna.

Pintér Gábor alpolgármester a panaszok hallatán nem várt tovább: találkozott az iskola igazgatójával, és megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit.

Megdöbbenve láttam, hogy a konyhai személyzet zsákokban, rekeszekben viszi ki az élelmet

– mondja Pintér Gábor, aki szerint hihetetlenül gusztustalan történet ez, hiszen a gyerekek elől lopják el az ételt. Az alpolgármester azonnal megtette a feljelentést a rendőrségen.

A XV. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai már másnap kiszálltak a helyszínre, de az alpolgármester legnagyobb meglepetésére nem érték tetten a tolvajokat, holott azok rossz szokásuk szerint mondhatni talicskával tolták ki a menza kosztját. A lap szerint két dolgozót azonnal hatállyal kirúgtak, másokat áthelyeztek, és azóta újra került elég étel a gyerekek tányérjába, sőt, repeta is van. A BRFK sajtóosztálya szerint nem hagyták futni az elkövetőket, az ügyben lopás gyanúja miatt indítottak eljárást. Volt házkutatást, tanúkihallgatás, három személyt gyanúsítottként hallgattak ki.

A lap szerint a gyerekek tányérjába azóta elegendő étel kerül, és még repeta is van. A Figyelő azt írta, korábban több oktatási intézményben bevett gyakorlat volt, hogy a konyhai dolgozók nem is fizettek be a menzára, mivel az étel ott volt a kezük ügyében. Ma már előrelátóbbak, mert tudják, hogy a lopás közvetett beismerése lenne az, ha nem fizetnének ebédpénzt.