“Visszakértem a régi boldogságunkat” – Nem csak jót hozott a vagyon a hajléktalan lottómilliomos házaspárnak

Andraschek László 2013 őszén nyert 630 millió forintot a Skandináv lottón. A győri férfi korábban hajléktalan volt, és alkoholizmussal küzdött. Felesége, Anikó pánikbeteg volt. Sokan azt hitték, hogy a temérdek pénz egy csapásra megváltoztatja az életüket, de nem így történt – írta meg a Bors.

Egyrészt László májusban elvonóra került, mert újra inni kezdett, másrészt Anikó ugyanekkor súlyos tüdőgyulladást kapott, ami a nyár végéig kitartott. Az eset pikantériája, hogy az asszony a nyereményből vett 20 milliós BMW légkondijától betegedett meg, és talán László visszaeséséhez is köze volt a pénznek, a megváltozott körülményeknek, amit nem tudott feldolgozni.

“Nem felejtettem el, honnan jöttem. Kicsit hiányzik is Újváros és a Kossuth utca, ahol nyitott ajtónál aludtam. Itt most, a zárt ajtó mögött a riasztó vigyáz rám, s én mégsem érzem magam biztonságban. A barátok nagy részét elvitte a gazdagság, a Kossuth utcába is ezért nem megyek vissza fényes nappal. Gyűlöltem a helyzetet, hogy egyikünk gazdag alkoholista, a másikunk gazdag pánikbeteg. Visszakértem a régi boldogságunkat” – mesélte a Kisalföldnek az asszony.

A házaspár – bár 40 millió forintot bukott a brókerbotrányon – ügyesen kezeli a milliókat. 150 millió forinthoz bármikor hozzáférhetnek, a többit pedig befektették. Öt lakást vásároltak, amiket kiadtak, így havonta szép bevételre tesznek szert.

Hamarosan dokumentumfilmet is bemutatnak róluk, amit már két éve forgatnak.