“A haj az idegrendszerünk meghosszabbítása” – Ezért hord minden indián férfi hosszú hajat

Azt, hogy hosszú-e a hajunk, manapság már mi magunk döntjük el, a hajviseletet saját ízlésünk, a praktikum, a divat befolyásolja, de létezik egy irányzat, amely szerint nem szabadna megválnunk tincseinktől: hajunk ugyanis idegrendszerünk meghosszabbítása.

hairr

Az irányzat követői szerint a test egyetlen része sem felesleges, sőt: a haj egyfajta hatodik érzékként, energia-, információ- és impulzustovábbítóként segít saját túlélésünkben. Ezért is volt hosszú hajuk a férfiaknak és a nőknek egyaránt, a tincsek levágása pedig megszégyenítést, az erőtől, vagyontól való megfosztást jelentette.

Nem véletlen, hogy az indiánoknál a férfiaknak is hosszú volt a hajuk, sőt: a kilencvenes években egy kísérletet is elvégeztek velük. A virginiai egészségügyi központban lefolytatott vizsgálat szerint azok az indiánok, akiket a vietnami háborúk idején felderítőként harcba küldtek, sokkal jobban teljesítettek úgy, hogy hajuk hosszú volt. Akiknek a hadviselésben megkövetelt módon rövidre vágták a haját, mintha elvesztették volna azt a “hatodik érzéküket” is, ami addig segítette őket észlelni azokat az apró változásokat, amik időben segítettek felfedezni a veszélyt, vagy az ellenséget. Miután ez sorozatosan megismétlődött, az indiánoknak engedélyezték, hogy hosszú hajjal dolgozzanak.

Természetesen igen merész lenne azt állítani, hogy a haj és az idegrendszer közöttt valóban kapcsolat van, azt azonban tudjuk, hogy az indiánoknál  a hosszú haj, a tollas fejdísz a hatalom jelképe volt. Ezen kívül hajunk segítségével egy módon kommunikálunk a környezetünkkel: egészen mást hatást keltünk kibontott, mint szorosan összefogott hajjal, mást üzen a külvilágnak egy hosszú hajú, mint egy kopasz férfi, s ez különösen igaz volt a korábbi évszázadokban. Ezen kívül a hosszú haj bizonyítottan feromonelosztó eszköz is, minél hosszabb, annál nagyobb területen érvényesül a párválasztásban nagy szerepet játszó hormon hatása.

Forrás: Themindunleashed