A gazdik óriási szerencsének találják, hogy rátaláltak – Az egyszemű kiscica története

Még 2013 őszén találtak az utcán egy elhanyagolt állapotban lévő kiscicát, akinek akkor igen rémisztő volt a tekintete. Mivel a cica barátságos volt, nem húzódott el, ezért felvették, és egy közeli állatkórházba siettek vele.

A cica sérült jobb szemét sajnos már nem lehetett megmenteni. A kórházban eltávolították és összevarrták, ami az idők során gyönyörűen begyógyult.

c12

Elhanyagolt, piszkos bundája volt és sérült szeme, amikor rátaláltak Kalózra – Most már gyönyörű

Végül aztán innen kapta a nevét: Pirate-nak nevezték el, ami angolul “Kalóz”-t jelent.

c2

A szemét már nem tudták az orvosok megmenteni

A kis Kalóz eleinte egyáltalán nem akart enni, ezért műteni sem tudták egyből, várni kellett míg annyira felerősödik, hogy meg tudják operálni.

c3

Eleinte azt hitték, egy kóbor kölyökcicáról van szó, de az állatorvosnál kiderült, hogy a cica már legalább 2 éves, csak annyira alultáplált és piszkos volt, hogy ránézésre csupán pár hónaposnak tűnt.

c5

A cicust befogadó hölgy és a lánya szerint nem is a cica járt jól azzal, hogy azon a decemberi, ködös estén befogadták a kis állatot.

c4

Ők azt gondolják, hogy valójában a cica tett nekik szívességet, hogy megmaradt náluk, mert rengeteget jelent nekik ez az egyszemű kis állat.

c6

Forrás: Boredpanda

O. M.