Az IKEA megvalósította 10 gyermek álmát: életre keltette a rajzukat

A Lemon nemrégiben számolt be arról a kanadai anyukáról, aki a kisvállalkozása segítségével már több, mint 8 éve plüssállatokat varr a beküldött gyerekrajzok alapján. Korábban a Budsies cég is foglalkozott ezzel az üzletággal. Most az IKEA is rákapott az üzleti modellre, és egy jótékonysági akció keretein belül átvette a forradalmi ötletet.

csop

A svéd üzletház nemzetközi gyermek-rajzpályázatot írt ki a plüssállatok oktatási célra való felhasználása érdekében (Soft Toys For Education), majd a 10 kiválasztott rajz alapján el is készültek azok a plüssállatok, melyek fotóit összegyűjtöttük nektek.

A gyerekek határokat nem ismerő fantáziája és gondolatvilága tükröződik a rajzokban és a plüssállatokban egyaránt.

Az IKEA minden eladott plüssállat árából 1 eurót (vagy dollárt) adományoz az UNICEF-nek és a Save The Children alapítványnak.

tigris

A 6 éves, tajwani Yu-Chen-Wu rajza egy tigrist ábrázol.

belg

A 4 éves Thymeo rajza Belgiumból

maja

A norvég kislány, a 8 éves Maja egy kisfiúval, az 5 éves Johnnal közösen készítette ezt a lenyűgöző rajzot

karla

Horvátországból érkezett a 10 éves Karla rajza

den

A 7 éves Albert denevért ábrázoló rajza hol máshol készülhetett volna, mint Drakula őshazájában, Romániában?

koen

A 10 éves Koen ezt az egyedi rajzot küldte be Hollandiából

stella

Ciprusról érkezett a 6 éves Stella rajza

dora

A 7 éves Dora rajza Nagy-Britanniából

ter

A 6 éves Terrence rajza Malájziából

orrszarvu

Fotó: IKEA

Forrás: Boredpanda

O. M.