“Az autizmus rosszá tesz engem?” – Kérdezte a kislány, amikor hallotta, hogy egy másik autista kisgyereket láncon tartanak a szülei

Szívszorító levelet írt  tanára biztonságot nyújtó asztala alatt anyukájának a hétéves, autista Cadence, miután arról hallott, hogy egy 16 éves autista fiút leláncolva tartottak otthon.

2E64735F00000578-0-image-m-15_1447371870869

Cadence

A levélben azt kérdezi: “Az, hogy autista vagyok, azt jelenti, hogy rossznak születtem?”

Az anyukája visszakérdezett: miért gondolod, hogy rossz lennél? Cadence azt válaszolta, hogy a felnőttek mindig azt mondják, milyen nehéz a szülőknek egy autista gyereket nevelni, és a tévében azt hallottam, hogy aki autista, az bánt másokat, és azért, hogy megvédjük a többieket, láncra kéne verni őket. Az anyuka visszakérdezett: te mit gondolsz? A kislány azt válaszolta, hogy ő nem szeret másokat bántani, és félni sem. Autizmussal születtem – írta, de ez nem azt jelenti, hogy rossznak születtem. Az anyuka erre végképp nem tudta visszatartani a könnyeit, és azt mondta: most, miközben sírok, boldog vagyok, amiért te tudod az igazságot, és szomorú könnyeket hullatok azok miatt, akik még nem.

A levél

A levél

Cadence anyukája a Dailymail interjújában arról mesélt, mennyire nehéz felnevelni egy autista gyermeket egy olyan világban, ahol sokan még mindig azt közvetítik a tévéműsorokban, az utcán, hogy a “veszélyes” autista gyerekektől meg kell védeni az egészségeseket, akár úgy is, hogy láncra verjük őket.

Cadence például teljesen békés, aranyos kislány, aki autizmusa miatt később kezdett beszélni, és gondjai vannak a kommunikációval és a nyelvvel. Sokszor szorong, és olyankor nem hajlandó megszólalni, intellektuális tekintetben azonban magasan az életkora felett jár.