4 pszichológiai tanulmány, ami után másképp nézel az emberiségre

A pszichológiai vizsgálatok egy része egészen könnyed, megtudhatsz sok minden apróságot magadról, aztán vannak komolyabb tesztek, amik már komoly szembesítést jelentenek, és vannak ezek, amik alapjaiban változtatták meg az emberekről kialakult véleményünket.

1. A stanfordi börtönkísérlet

A stanfordi börtönkísérlet az emberek fogságban való viselkedését vizsgálta 1971. augusztus 14–20. között.

A Stanford Egyetem kísérletén önkéntes diákok vettek részt, akiket az alagsorban berendezett műbörtönben felosztottak két csoportra: foglyokra és őrökre. A rabokkal nem bántak valami jól, kitűnően szimulálták a börtönbeli állapotokat, az őröknek pedig vigyázniuk kellett rájuk, fizikai erőszak alkalmazása nélkül. A rabok persze a második napon fellázadtak, és megpróbáltak megszökni, az őrök pedig alaposan megakadályozták őket ebben. Végül az őrök aztán olyan megalázó módon kezdtek viselkedni a rabokkal – az étel mellett még a vécé használatát is megtagadták tőlük, az ágyakat, ruhákat elkobozták, szadista módon viselkedtek, és még sorolhatnánk – , hogy a vizsgálatot hat nap után félbe kellett szakítani, mert a diákok veszélyeztetni kezdték egymás testi és lelki épségét.

kiserlet1

A stanfordi börtönkísérletről 2001-ben egy filmet is készítettek A kísérlet (Das Experiment) címen

2. A Milgram-kísérlet

Stanley Milgram, a Yale Egyetem pszichológusa azt vizsgálta, hogy a második világháború során a náci katonák miért engedelmeskedtek a kegyetlen parancsnokoknak.

Különböző korú férfiakat hívott a kísérlethez, amelynek során lelkiismeretükkel ellenkező utasításokat kellett végrehajtaniuk. Az egyik fülkében egy alaposan informált színész volt, a másik fülkébe mehetett az önkéntes. Kapott egy harminc kapcsolóval ellátott generátort, amivel elektromos árammal büntethette a színészt – legalábbis így tűnt, az “áldozatok” igazából csak eljátszották a szenvedést. Ha az illető rosszul válaszolt egy kérdésre, akkor az önkéntes tesztalanynak árammal kellett büntetnie, minél több volt a rossz válasz, annál erősebbel. A plafon 450 volt volt, de már 150 voltnál a színészek rosszullétet és erős fájdalmakat színleltek, valamint könyörögtek a kísérlet befejezéséért. Ha a tanár szerepét betöltő résztvevő ekkor nem akarta tovább folytatni a “tanuló” kínzását, akkor a kísérletvezető elmondta neki, hogy ő, a kísérlet vezetője vállal minden felelősséget a kísérlet eredményeiért és a tanuló épségéért, és a kísérlet szerint a tanárnak tovább kell folytatnia. Milgram első kísérletsorozatában a kísérleti személyek 65%-a volt hajlandó kiadni a legnagyobb, 450 voltos (halálos) áramütést, bár sokuk meglehetősen rossz érzéssel tette ezt meg. Egyetlen résztvevő sem állt meg 300 volt alatt.

A kísérlet elvégzése előtt Milgram megkérdezett más pszichológusokat, mit gondolnak, mi lesz a kísérlet eredménye. Egyöntetűen azt felelték, hogy szerintük csupán néhány szadista személy lesz hajlandó elmenni a legnagyobb feszültségig.

3. A Grant Study kísérlet

A Harvard egyetem kutatócsoportja 72 évvel ezelőtt végzett felmérést Grant Study névvel. A cél az volt, hogy kiderítsék,  miért élnek egyes emberek hosszú, derűs életet, miközben mások egy boldogtalan, nyugtalan  élet után hamar halnak meg.

A kísérlethez a Harvard leggazdagabb, legokosabb, legelszántabb, legígéretesebb diákjai közül választott ki 268 férfit, akiknek végigkísérték az életét egészen a halálukig. Köztük volt egyébként John F. Kennedy is, bár a nevek nagy részét igyekeztek titokban tartani. A férfiakat rendszeresen pszichológiai és egészségügyi vizsgálatoknak is alávetették. Harminc évvel ezelőtt a vizsgált alanyok egy része a pszichiáterek nagy elkeseredésére már alkohol- vagy drogfüggő lett, és emiatt mentális betegségek tüneteit mutatta. A vezető pszichiáter, dr. Vaillant, aki egyébként szintén zűrös magánéletet élt, és valószínűleg erősen szubjektíven értékelte alanyai életét, azt hozta ki végeredményként, hogy a szeretet a boldogság titka, csak az lehet boldog, aki szeret, és akit sokan  – házastárs, család, barátok, kollégák – szeretnek.

4. A kognitív disszonancia elmélete

A kognitív disszonancia elmélete Leon Festinger amerikai pszichológushoz fűződik, aki 1957-ben állította fel elméletét. Szerinte valahányszor egy-egy új információ, vagy tapasztalat ellentmond annak, amit korábban megismertünk, elhatároztunk, szabályként alkottunk, vagy önmagunkról gondoltunk, akkor belső feszültséget, azaz disszonanciát tapasztalunk. Ez rossz érzés, tehát csökkenteni szeretnénk, akár az igazság megtagadásának árán is.

Festinger elmélete bizonyítása érdekében titokban beépült egy, a világ végét hirdető szektába. A lényeg az volt, hogy a vezető megmondta, mikor hal ki az emberiség, és elszedte a hívők pénzét, miközben imádkozásra buzdította őket. A beígért nap eljött, és eseménytelenül véget is ért, ám a hívők ezt úgy értelmezték, hogy az ő hű imáik mentették meg az embereket, és nem úgy, hogy a vezető hazudott.

Festinger ezután egyetemisták két csoportját vizsgálta: monoton feladatot adott nekik, ám a csoport egyik fele csak egy, a másik fele húsz dollárt kapott a munkáért. Egy óra után mindenkit megkértek, hogy a többieknek dicsérje az elvégzett feladatot, mondja el, mennyire élvezte, majd mindenkivel  írattak egy értékelést is, amiben elmondhatták valódi véleményüket. Azok, akik húsz dollárért dolgoztak, nyíltan megmondták, hogy ilyen pocsék feladatot még az életben nem kaptak, unták, míg az egy dollárért dolgozók nagy része írásban is arról lelkendezett, milyen jól érezte magát. Festinger szerint ennek a különbségnek egyszerű a magyarázata: csak az egydolláros alanyok éreztek kognitív disszonanciát, de nem akartak önmaguk előtt is beégni, ezért inkább elhitették magukkal is, hogy jó volt a feladat. A húszdolláros csoport tagjai viszont úgy vélték, 20 dollárral kellően megfizették őket a gagyi melóért, ezért nem kellett sem önmaguknak, sem másoknak magyarázkodniuk.

Festinger szerint a kognitív disszonancia az, ami az emberek rosszul fizetett állásokban, vagy fizetetlen gyakornokként húznak le hosszú éveket: a nyilvánvalóan hiányzó külső elismerést nélkülözve kreálnak maguknak egy belsőt.

Forrás: Learning-Mind