“A fiatal férfiak soha nem látott kudarcot vallanak az élet számos területén, a fiatal nők pedig mindenben felülmúlják őket”

Az apakép hiánya és a videojátékok tönkreteszik a most felnövő fiúnemzedékek életét – olvashatjuk Philip Zimbardo: “A kikapcsolt férfi” című könyvében.  Izgalmas interjút készített a valasz.hu a 82 éves amerikai szociálpszichológussal korunk egyik legégetőbb kérdéséről, hogy mi történik a szemünk előtt a férfiakkal és a férfi szereppel, azaz hova tűnik a férfiasság.

Az interjú legérdekesebb kérdései-válaszai következnek.

– Miért csak a fiúkat vizsgálja?

– Mert ők vannak bajban. A fiatal férfiak soha nem látott kudarcot vallanak az oktatásban, a társadalmi, de még a szexuális életben is. A fiatal nők pedig minden területen felülmúlják őket az általános iskolától az egyetemig, a munkahelyeken és még a sportban is. Felmérésekkel, interjúkkal, kutatásokkal a tüneteket, az okokat, a következményeket igyekeztünk felvázolni. Arra jutottunk, hogy a fiúk gátlásosak, magukba fordulók, lobbanékonyak, lelkiismeretlenek. A lányok függetlenebbek, szorgalmasabbak, rugalmasabbak és jobban boldogulnak a világban.

– Gyenge férfiak, erőteljes nők? Nyert volna a genderideológia, és eltűnőben a nemek közti különbség?

– Inkább azt mondanám: a társadalmi szerepek változtak. A férfiak nem olyan erőteljesek, nem családfenntartók, s a nők sem csak háztartásbeliek. Inkább a karrier felé fordulnak, feladják a nagycsalád elvét, kevesebb gyereket akarnak, hogy több időt szenteljenek a hivatásuknak. Egyre dominánsabbak, a férfiak pedig egyre kevésbé uralják a társadalmi életet. Többek között a feminista mozgalomnak köszönhetően a nők megtalálták helyüket, a férfiaknak viszont nincs elfogadható alternatív szerepük. Könyvünkben azt állítjuk: az új nemzedék sok férfi tagja feladja a férfiasságát, nem akar meghatározó lenni, dolgozni, nem vállal semmiféle terhet. Attól tartok, ha ez így folytatódik, a férfiak önként rekesztik ki magukat a társadalomból. Pontosan nem tudjuk az arányokat, de sok országban és nagy százalékban élnek így, s ez a szám csak növekszik.

– Miért a fiúkat sújtja jobban a széteső család?

– Egy ideális családban az anya és az apa mást és mást tud nyújtani a gyermekének. Az anya adja a feltétlen, dédelgető szeretetet, az apa követeli meg a fegyelmet, ő nyújtja a feltételekhez kötött szeretetet. Az apa a teljesítmény alapján jutalmaz. Például zsebpénzt ad, ha a gyermek kikapcsolja a számítógépet, jól tanul, sikeres egy versenyen. Különleges kapcsolat van apák és fiúk között. Az apák azt szeretnék, ha fiaik többre vinnék, mint ők, a fiúk pedig felnéznek apjukra. De manapság sok fiú apa nélkül nő fel, apák nélkül pedig a fiúk elveszítik a teljesítmény iránti motiváltságukat. Azt gondolják, nekik járnak dolgok. Senkitől sem tanulják meg, hogy mindenért meg kell dolgozni, mindent ki kell érdemelni, és az élet egy nagy alku: ezt kapja az ember, de cserébe ezt kell adnia. A millenniumi nemzedék negyede olyan családban él, ahol fizikailag, érzelmileg hiányzik az apa.

– “Nem családi, hanem individuális társadalomban élünk” – mondja.

– Hajdanán többgenerációs családban éltünk; nemcsak szüleinkhez, nagyszüleinkhez, hanem a távolabbi rokonokhoz is tartoztunk. A család erős alapot adott, ahol mindenki törődött a másikkal, a bajban segítettek egymáson. Amerikában ez a szoros kötelék meggyengült. A fiatalok a szüleiktől távol laknak, és szeretnek egyedül élni. A házasságban pedig az elkötelezettség, hűség, áldozathozatal nem erény, hanem teher. Inkább egyedül élnek, mint hogy feladjanak bármit is. Minden rólam, az én életemről, az én érdekeimről szól. Manapság nem mi vagyunk, hanem én vagyok. A fiatalok nem akarnak csapathoz tartozni, elutasítják azt az ideát, hogy társas lényként boldoguljanak. A fiatal férfiak ezért a valóságból a virtuális világba menekülnek; ott minden egyszerű: csak ők vannak meg a számítógépük. Egocentrikus, nárcisztikus világ ez.

– A digitális világból ugyanakkor szinte lehetetlen kilépni. Hogyan kellene kezelni az új technológiát?

– A technológia nagyszerű dolog: könnyedén kommunikálhatunk szerte a világban, elképesztő mennyiségű információt kapunk. De meg kell találnunk a helyes arányt, hogy mennyi időt töltünk a számítógépünkkel, mobiltelefonunkkal, és mennyit vagyunk emberek között. Az internetfüggőkkel kapcsolatban mindig amiatt aggódom, hogy mit nem csinálnak. Nem alakítanak ki valódi kapcsolatokat, nem beszélgetnek, nem mennek szórakozni, nem olvasnak, nem sportolnak, nem alkotnak. Médiafogyasztók, akik csak vesznek, de nem adnak semmit. Azt javaslom, figyeljük magunkat, mennyi ideig vagyunk az interneten. Hétvégén összesítsük az adatokat. Megdöbbentő eredményt fogunk kapni. Amikor a fiúk videojáték- és internetpornó-szokásait tanulmányoztuk – a lányoknál ez nem okoz függőséget –, akkor is a túlzott használat miatt aggódtunk.

– Mi vonzza a fiúkat a videojátékhoz?

– A magány, a motiváció, a célok hiánya; a kényelmetlen társadalmi szerep miatt örömüket lelik abban, hogy a szobájukban éljék le az életüket. Mivel sikertelenek a valóságban, a virtuális világban keresnek biztonságot, önigazolást, kielégülést. E játékok izgalmasak, intenzívek, tele vannak akciókkal és „harcosokkal”. A fiúk könnyedén megverik az ellenséget, győzni tudnak, hősök lesznek. De a függőség problémák sorozatához vezet. Elveszítik valós kapcsolataikat, a videó felfokozott izgalma után az iskolát, a munkahelyet unalmasnak tartják. De okozhat mentális rendellenességeket is, és agresszivitást hoz ki azokból, akik háborús videojátékokkal töltik napjaikat.

Az interjú folytatását Philip Zimbardóval a valasz.hu oldalán olvashatod el.