“Kezdjenek hozzá azonnal és legyenek művészek életük végéig!” – Kurt Vonnegut üzenete az ifjúságnak

2007-ben, nyolcvannégy éves hunyt Kurt Vonnegut, a modern amerikai regény mestere, akinek tollából olyan könyvek kerültek ki, mint Az ötös számú vágóhíd, a Bajnokok reggelije, vagy a Börleszk. Nézzük, mi az, amit tanított nekünk – a szavaival és az életével egyaránt.

US writer Kurt Vonnegut visits a former air-raid shelter, where he went during the World War II bomb attack on Dresden as prisoner of war in February 1945 in the east German town Dresden, Wednesday, October 7, 1998. Vonnegut's novel "Slaughterhouse 5" dramatizes his experiences as P.O.W. in Dresden. Vonnegut visited the air-raid shelter Wednesday for the first time since WW II. (AP Photo/Matthias Rietschel)

Soha ne add fel!

Vonnegut még 1949-ben elküldte három vázlatát az Atlantic Monthly-nak, akik azt válaszolták, hogy az irományok ugyan megnyerték tetszésüket, leközölni azért nem közlik. Az író nem tört össze a visszautasítástól, sőt: bekeretezte az elutasító válaszlevelet, ami ma is ott lóg a Vonnegutról elnevezett emlékkönyvtárban. A híresztelések szerint később az egyik elutasított vázlatból írta meg az Ötös számú vágóhidat.

Kép forrása: Distractify

Kép forrása: Distractify

A poklot is túl lehet élni

Vonnegutot eltanácsolták a Butler Egyetemről, mondván, hogy nincsen írói tehetsége, ezért a férfi vegyészként végzett, a második világháborúban pedig  az európai hadszíntéren harcolt. Borzalmas dolgokat látott, és élt át, Drezdában például a németek hadifoglyaként halottakat kellett tömegsírba gyűjtenie, és ott volt a hírhedt drezdai bombázásnál is, amit csak hét, ott fogva tartott amerikai élte túl – Vonnegut egy volt közülük. Az író 1969-ben kiadott Ötös számú vágóhíd című regényében ezeket az élményeket dolgozta fel.

Állj ki amellett, amiben hiszel

Mára már Vonnegut legfontosabb és legismertebb munkája, Az ötös számú vágóhíd alapvető irodalmi munkának számít, egy időben erősen cenzúrázták, több más Vonnegut művel együtt  betiltották, sőt, az észak-dakotai Drake Gimnáziumban el is égették, erre azt írta nekik:

“Ha iskolázott emberekhez méltóan vették volna a fáradságot, hogy elolvassák a könyveimet, akkor tudnák, hogy cseppet sem szexik, és a vadság semmiféle formája mellett nem érvelnek. Könyörögnek az embereknek, hogy legyenek kedvesebbek egymással, legyenek felelősségteljesebbek, mint amilyenek. Az igaz, hogy néhány szereplő trágár szavakat használ. Ez azért van, mert a való életben  is használunk trágár szavakat.”

Nevess akkor is, ha nehéz nevetni

Vonnegut állandóan nevetett, a kellemetlen dolgok mesélése közben is. Kedvenc anekdotáját is vihogva adta elő minden alkalommal, pedig arról szólt, hogy egy egyetemista társa, aki épp zuhanyozás közben értesült a Pearl Harbor-i támadásról, megdöbbenésében elesett és meghalt. Vonnegutnak a nevetés valamiféle túlélési eszköz lehetett, amire szüksége is volt, hiszen depresszióban szenvedő anyja  pont anyák napján lett öngyilkos, amikor a katonaságtól fiát elengedték haza, hogy ünnepeljen a családjával. Húga és férje is tragikusan hirtelen halt meg, négy gyereküket az amúgy is három gyermeket nevelő Kurték fogadták örökbe.

5712310_7ab6df4aea6ef8408616eac1bc093f5e_wm

Üzenet az ifjúsághoz

2006-ban Vonnegutot meghívták a New York-i Xavier Gimnázium tanulói,  hogy tartson nekik előadást, mire levélben így válaszolt:

“Kedves Xavier Gimnázium, Ms. Lockwood, és Messrs Perin, McFeely, Batten, Maurer és Congiusta!

Köszönöm barátságos hangvételű levelüket. Önök nagyon is tisztában vannak vele, hogyan vidítsanak fel egy élete alkonyán járó vénembert (84). Már nem vállalok nyilvános fellépéseket, mert leginkább úgy nézek ki, mint egy leguán.

De amit mondani akarnék, amúgy nem nagy ügy megoldani: a hangsúly minden művészet esetében a gyakorláson van, legyen szó zenéről, énekről, táncról, színjátszásról, rajzról, festészetről, szobrászatról, költészetről, prózáról, cikkről vagy esszéről. Nem számít, hogy jól vagy rosszul csináljuk, ha nem a pénz meg a hírnév, hanem a tapasztalatszerzés vezérel, és az, hogy kiderüljön: mi is van bennünk belül, ami táplálja a lelket.

Komolyan! Úgy értem, kezdjenek hozzá azonnal és legyenek művészek életük végéig! Rajzoljanak vicces vagy szép képet Ms. Lockwoodról, aztán mutassák meg neki! Táncoljanak haza suli után, énekeljenek a zuhany alatt, és így tovább! Rajzoljanak arcot a krumplipürének, játsszák el Drakula grófot!

Itt egy feladat mára, és remélem, Ms. Lockwood meghúzza azt, aki nem csinálja meg: írjanak egy hatsoros verset, bármiről, csak rímeljen. Nincs tisztességes teniszjátszma háló nélkül. Legyen a lehető legjobb, amire képesek. De ne beszéljenek róla senkinek és ne is mutassák meg, elszavalni sem kell, se a barátnőnek, se a szülőnek, de még Ms. Lockwoodnak sem. Rendben?

Tépjék inci-finci darabokra, aztán hajítsák bele egy nyilvános helyen található hulladéktárolóba. Úgy fogják magukat érezni, mint aki máris dicső jutalomban részesült. Tapasztalatot szereztek, egy csomó mindent megtanultak saját magukról, és táplálták a lelküket.

Isten áldja mindnyájukat,

Kurt Vonnegut”

Forrás: Huffingtonpost