Koko, a világ leghíresebb gorillája üzent az embereknek

A világ legismertebb gorillája, a 45 éves Koko nemcsak megtanulta az emberi jelbeszédet, hogy kommunikálni tudjon az emberekkel, de a beszédfejlődés korai szakaszának jeleit mutatja: gondolkodik, összefüggéseket ismer fel, és most el is mondta legújabb gondolatait az emberekről.

Az emberekről, akik Koko nélkül még mindig azt gondolnák, hogy a gorillák csak agyatlan izomhegyek, az emberekről, akik nem fogják fel, hogy nem kéne tovább irtani a gorillák élőhelyét, nem kéne rájuk vadászni a tenyerük, a bőrük, vagy csak az izgalom kedvéért. Koko miatt már rádöbbentünk, hogy amit a mi jelnyelvünkkel ki lehet fejezni – sok-sok mindenre, amit a gorillák átélnek, éreznek, gondolnak, nincsen emberi szó vagy jelzés – azt ők is érzik, szomorúak, ha kölykük nem lehet, magányosak, kiakadnak az orvvadászokra, és még sorolhatnánk.

A gorillát most a párizsi klímacsúcs apropóján a természet és ember kapcsolatáról kérdezték, Koko pedig jelnyelven elmondta azt, amit mi, főemlősök, a tápláléklánc csúcsán élő, okos, fejlett, űrhajókon száguldozó emberek képtelenek vagyunk mindannyian megérteni:

Az emberiség hülye, mert nem vállalja fel a felelősségét a Földért, miközben fogy az idő.

Koko egyébként több mint 1100 jelet ismer, bár kezeivel nem mindig tud olyan komplex jeleket mutatni, mint amilyeneket a jelnyelveket használó emberek mutatnak.

Itt nézheted meg videón, mit üzent Koko az embereknek:

Douglas Adams, a Galaxis útikalauz stopposoknak című sorozat, és még jópár másik remekmű szerzője maga is találkozott egy hegyi gorillával, egész közelről, s erről így írt:

“Kezdtem érezni, hogy milyen leereszkedő viselkedés tőlünk azt feltételezni, hogy megítélhetjük az intelligenciájukat, mintha a mienk valamiféle alapegység lett volna a méréshez. Ehelyett azt próbáltam elképzelni, hogy lát ő minket, de persze ez szinte lehetetlen, mert azok a feltételezések, amelyekkel végül is él az ember, miközben a képzeletbeli szakadékot próbálja áthidalni , természetesen az ő sajátjai, és a legfélrevezetőbb feltételezések  pont azok, amelyekről nem is tudja az ember, hogy léteznek. (…)Aztán elképzeltem mellette magam, felszerelkezve intelligenciám apparátusával – Gore-Tex bakancsommal, tollammal és papírommal, autmata fókuszos, mátrixmérő Nikon F4-esemmel – és teljes képtelenségemmel arra, hogy megértsem annak az életnek egy részét is, amit magunk mögött hagytunk az erdőben.”

(Douglas Adams, Mark Carwardine: Utoljára látható)

Forrás: Iflscience