Így születtek meg a szexi stewardessek a 60-as években – Képekben

Tudtad, hogy a stewardessek csak a 60-as évektől lettek igazán szexik? Eleinte nem is a nők, hanem a férfiak monopóliuma volt a légi utaskísérői szakma az USA-ban, sőt, mikor aztán 1930-ban végre egy nő is elvállalhatta ezt az állást, akkor egyáltalán nem az számított, hogyan néz ki.

Amikor még nem kellett szépnek lenniük

Ellen Church volt az első női utaskísérő a mai Boeing légitársaság gépén, és kizárólag azért kapta meg az állását, mert volt ápolónői végzettsége. A Boeing akkoriban vezette be az USA nyugati és keleti partja közötti repülőjáratot, ami a mai 6,5 órával ellentétben akkoriban 28 (!) óráig tartott, természetesen nem egy huzamban, hanem több landolással egybekötve.

Ellen_Church

Ellen Church

Jó kis tortúra volt a repülés

Ezen kívül az 1930-as években még teljesen másképp kellett elképzelni a repülést magát: a hangszigetelést, mint olyat akkoriban még nem ismerték, ma már sokan megsüketülnének attól a hangzavartól, amit akkoriban hallani lehetett a fedélzeten. Felszálláskor 120 decibeles volt a fedélzeten hallható motorzaj.

Egy másik nagy különbség még, hogy nem a felhők felett, hanem a szárazföld közelében repültek az akkori gépek, és éppen ezért sokkal jobban ki voltak téve az időjárás viszontagságainak, ami persze rengeteg rosszullétet vont maga után az utasok körében. Szinte minden utas rosszul volt és hányingerre küzdött, a legtöbbjük aztán igénybe is vette azt a papírzacskót, amit a szemben lévő ülés hátuljára rögzítettek a járatokon. Ezért volt olyan fontos, hogy mindenképpen ápolónők legyenek a stewardessek, mert az utasokat nem csak etetni-itatni, hanem bizony az esetek többségében ápolni is kellett.

Az utastér belmagassága alacsonyabb volt a mainál, ezért csupa alacsony hölgyet toboroztak stewardessnek, mert másképp nem fértek volna el a folyosón, miközben az utasokat ápolták.

A stewardess, mint gondoskodó anya

A II. világháborút követően szinte minden megváltozott a légi utasforgalomban: mivel a repülőjegyek árát központilag szabályozta az amerikai kormány, a repülőtársaságoknak ki kellett találniuk egy olyan üzleti fogást, amivel kitűnnek a többiek közül. Itt jöttek először képbe a csinos stewardessek. Ők azonban ekkor még sokkal jobban hasonlítottak egy gondoskodó anyára, mint egy csábító nőre.

s5

Az 1950-es években a legtöbb feleség háztartásbeli volt az USA-ban, az ő szemükben a stewardessek az első karrierista nőket testesítették meg. Persze ez a világ egy elég zárt világ volt annak idején, kizárólag csinos, fehér hölgyek jelentkezhettek a stewardess-i állásra. Az első sötét bőrű utaskísérő Patricia Banks volt, aki bírósági perrel harcolta ki magának, hogy ő is a felhőket szelhesse munka közben.

patriciabanks

Patricia Banks, az első színes bőrű utaskísérő

A szexi stewardess imidzse egy reklámfogásnak köszönhető

Az 1960-as években aztán eljött az az idő, amit mi is oly sokszor láttunk már a tévésorozatokban: a stewardessek szoknyája egyre rövidebb lett, falatka kis ruhákban bájologtak a sorok között, a magassarkú cipő és a fülig érő mosoly elengedhetetlen kellékké vált. Mindennek egyetlen közös célja volt: a repülést a fiatal generációk számára szerették volna vonzóbbá tenni, hiszen addig csupán a tehetősebb és egyben idősebb korosztály privilégiuma volt a levegőben utazni.

s8

Victoria Vantoch történész a Jet Sex című könyvében arról számol be, hogy a stewardesseknek meg volt szabva az is, milyen frizurát hordhatnak (kizárólag a nyakközépig vágott haj felelt meg a munkaadóknak), ha pedig a hetente végzett súlyvizsgálatnál jobbra billent ki a mérleg nyelve, akkor szigorú diétára küldték őket.

s9

Ebben az időben, tehát a szexuális forradalom kellős közepén jelent meg a Braniff légitársaságnak az a szexista reklámja (“Air Strip”), amikor odáig fajult a repülés imidzs-építése, hogy a tévében mutatták be, hogy vetkőznek le a csinos stewardessek. Persze nem valódi sztriptízről volt itt szó, “csupán” a kabátjukat és a kardigánjukat vetették le a hölgyek, de a zenei aláfestéssel elég erotikusra sikerült a reklám.

A fiatalok vásárló ereje annyira megnőtt az 1960-as években, hogy a reklám végül tényleg bejött, sikerült meghozni a fiatalok – elsősorban persze a fiatal férfiak – kedvét a repüléshez.

s11

A szexuális forradalom a feminizmusba torkollott

Az 1970-es évekre aztán már a feminista mozgalom sem tudta volna megváltoztatni a csinos stewardessekről alkotott képet.

s10

Voltak azonban olyan esetek is, mikor a stewardessek tiltakoztak a rövidnadrágos, térdig érő csizmás „egyenruha” ellen, és néhányan még be is perelték a légitársaságukat. Végül aztán a szakszervezetek megjelenésével a légi utaskísérőknek is több joga lett, és már azt is eldönthették, milyen ruhát vesznek fel munka közben.

s7

Ma már nehéz elképzelni, de 1968-ban a TWA légitársaság női személyzetének papírruhát kellett viselnie a fedélzeten, ami persze elég könnyen el is szakadt munka közben. Ezt hallva talán azon sem csodálkozunk már, hogy elég magas volt a fluktuáció a stewardess-ek körében: legfeljebb két évig dolgoztak a munkahelyükön, ezért kellett állandóan új tagokat kiképezni.

s19

Hogy miért hagyták ott a jó munkájukat? Talán azért, mert egyszer végül csak elszakadt az a papírruha, és még a fedélzeten találtak maguknak egy jómódú férjet, aki vett helyette másikat. Az új ruha már egészen biztosan nem papírból volt.

A Life Magazin 1958 augusztusi számában közölt le fantasztikus fotókat a korabeli stewardessekről

Időben nem sokkal azelőtt, hogy a szoknyák egészen apróvá rövidültek volna. Bár a combok nem villantak még ki ekkor a szoknya alól, a képeken látni, hogy a karcsú, csinos alakot nem bízták a véletlenre: a torna és a mozgás hozzátartozott a stewardessek mindennapjaihoz ugyanúgy, mint a csábító mosoly alapja, a gyönyörű fogsor.

s15

s4

s16

s1

s2

s17

s18

s3

s14

Forrás: Facebook/AirlineStewardess | Slate.com | Missmoss

O. M.