Létezik egy étterem Milánóban, ahol rabok szolgálják fel az ételeket

Már lassan négy hónapja, hogy megnyílt az a milánói éterem, amelyben börtönbüntetésüket teljesítő rabok szolgálják fel a vacsorát.

Kívülről semmi sem árulkodik arról, hogy a milánói InGalera (“Börtönben”) elnevezésű étteremben rabok dolgoznak. Gyönyörű, előkelő környezet, modern, puritán berendezés fogadja a betérő vendégeket, akiknek semmilyen igazolványt sem kell felmutatniuk, ha asztalt foglalnak, annak ellenére, hogy a személyzet nagy része rabokból áll.

b1

Said, az egyik pincér, akinek még hat éve hátra van a rá szabott börtönbüntetéséből, így nyilatkozott az olasz híradónak 2015. októberében, mikor megnyílt ez a különleges étterem:

“Az első napon nehezemre esett, hogy újra idegen emberek között járjak-keljek, nagyon elszoktam tőlük ennyi év után. Újra meg kellett tanulnom, hogyan viselkedjek, hogyan beszéljek velük. Villámcsapásként ért az élmény, de most már beleszoktam.”

b7

Said: “Az első nap egy kicsit nehéz volt”

Az éttermet megvalósító szociális munkások szerint ez a projekt abban is óriási segítséget nyújt, hogy a szabadlábra helyezett raboknak sokkal könnyebb lesz munkát találniuk és újra be tudnak majd illeszkedni a társadalomba. A rabok fizetést kapnak a munkájukért.

b6

Silvia Polleri, az étterem megálmodója szerint:

“az étterem a lakosság számára is lehetőséget nyújt arra, hogy közelebbről is megismerjék a börtönben élő embereket”

Nem csak négy rab, hanem összesen 6 külsős is dolgozik az étteremben: egy vendéglátóipari szakiskola diákjai és egy hivatásos főszakács is bejár a milánói börtöntől távol lévő, de börtönnek minősülő étterembe, amely hetente 6 napot tart nyitva, és 52 vendég befogadására képes.

b3

Október óta a lakosság körében is elterjedt az új étterem híre, és annyira népszerű lett az étterem, hogy már jó előre asztalt kell foglalnia a vendégeknek.

Itt egy videó az étteremben felszolgáló rabokról és a vendégekről:

Forrás: TGCom24

O. M.