Bizarr kísérlet: Egy házaspár együtt nevelte kisgyermekét egy majomkölyökkel

1932-ben egy amerikai pszichológus, Winthrop Niles Kellogg meg akarta figyelni, mi történik, ha egy majmot úgy nevelnek, mint egy embert, ezért fogott egy 7 hónapos csimpánzkölyköt, és hazavitte 10 hónapos Donald nevű fia mellé.

A kutató házaspár arra volt kíváncsi, melyek a magunkkal hozott, és melyek a szerzett tulajdonságaink, illetve hogy alakul ez az állatoknál. A kísérletben pontosan ugyanúgy nevelték a csimpánzkölyköt, Guát, mintha az fiuk testvére lenne: játszottak a majommal, fürdették, egyszerre etették gyerekükkel, fegyelmezték, és ölelgették. Ekkor jöttek a tesztek, melyikük hogyan reagál dolgokra, miben erősebb, jobb a másiknál.

Képernyőkép – 2016-02-09 09:57:53

A fizikai erőről szóló kísérletekben a csimpánz persze jobban teljesített, ráadásul hamarabb kezdett el önállóan enni, és problémamegoldó képessége is fejlettebb volt, de nem kezdte el tanulni az emberi nyelvet – miközben Donald elkezdte egyre ügyesebben utánozni a majmot.

A kísérlet azonban hirtelen véget ért: Donald ugyanis majommódra kért magának enni szüleitől ahelyett, hogy gügyögött volna, mint azelőtt: a házaspár ekkor úgy döntött, hogy jobb lesz a csimpánznak természetes környezetében, és gyereküknek az emberek között.

Íme a kísérletről szóló videofelvétel:

Forrás: Knowledgenuts