Amikor még nyoma sem volt a görög válságnak – Művészi plakátok Görögország kincseiről

A Görög Nemzeti Turisztikai Szövetséget 1929-ben alapították, és a kor szellemének megfelelően gyönyörű plakátokon reklámozták a görögországi üdülést szerte a világon.

Minden egyes ilyen plakát egy-egy műalkotás is egyben. Elnézve őket nem lehet eldönteni, hogy a plakát tetszik-e jobban vagy a tengerpart, esetleg emlékmű, amit a plakát ábrázol. Az első ilyen plakátot a Görögországban Nelly néven ismert fotós, Elli Seraidari készítette, és Pallasz Athéné templomát, a Parthenónt ábrázolja.

1

Az első plakát

30ab

Plakátok az 1930-as évekből

40 éven át, az 1930-as évektől egészen az 1970-es évekig rengeteg neves képzőművészt kértek fel arra, hogy készítsen plakátokat a görögországi turizmus fellendítésére – köztük volt Moralis, Mytaras, Tsoklis és Fassianos is.

30cd

1930-as évek

Az 1980-as évektől kezdve azonban átalakult a plakátok műfaja, fokozatosan elvesztették művészi jellegüket és inkább az akkor megszokott reklámfotókra kezdtek el hasonlítani.

40ab

1940-es évek

50ab

1950-es évek

60ab

1960-as évek

70ab

1970-es évek

80ab

1980-as évek

90a

1990-es évek

2000ab

2000 után

A plakátok évtizedekre lebontott katalógusát (1929-2009) ITT lehet letölteni.

Forrás: Huffington Post

O. M.