Megtapsolták a repülgép utasai, amikor végre megszabadultak a beteg kisfiútól

“Azok az emberek, akik nem szomorúak, nem értik meg, milyen szomorúnak lenni” – mondja a videóban a még csak 7 éves Giovanni, akit teljesen letört, hogy mennyire érzéketlenek tudnak lenni a felnőttek.

A videóban szereplő kisfiúnak anyukájával a washingtoni repülőtéren kellett éjszakáznia amiatt, mert Giovanni az indulásra kész repülőn allergiás rohamot kapott a fedélzeten tartózkodó kutyáktól. A roham miatt 90 percet állt a gép, végül a kisfiút le kellett kísérni a repülőgépről. Az utasok egy része ekkor tapsban tört ki – örültek, hogy végre megszabadulnak a kellemetlen körülménytől.

Nyilván senki sem szereti, ha 90 percet kell várakoznia, de az utasok érzéketlensége egészen elképesztő módon nyilvánult meg akkor, amikor tapsviharban törtek ki a távozó kisfiú láttán.

Ők nem tudhatták, hogy Giovanni édesapjához utazott volna látogatóba, aki a torokrák negyedik stádiumában van, és azt sem tudhatták, hogy a kisfiú mennyire szomorú emiatt. De ez akkor sem magyarázza meg a tettüket.

Azt pedig, hogy emiatt még nehezebb lett a gyermek szíve, talán a videóból most számukra is kiderül és elgondolkodnak azon, hogy mennyire helyénvaló volt az, amit tettek. Giovanni a videóban ezt üzente a tapsolóknak:

Nem tudhatjátok, hogy az emberek min mennek éppen keresztül, mi bántja meg őket. Ezért inkább mindig legyetek kedvesek.”

Forrás: Mashable