Ez a 86 éves özvegyasszony már 7 éve tengeti nyugdíjas éveit egy luxushajón

Lee Wachtstetter beszámolója szerint csupán férje utolsó kívánságát teljesíti azzal, hogy újra óceánjáró hajóval járja a világot. Azt persze férje legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy felesége sosem hagyja majd abba a luxusutazást: az idős hölgy már 7 éve egyfolytában a Crystal Serenity luxushajón él.

Lee – eredeti nevén Leona – szeretett férje Guy Mason Wachstetter háborús veterán volt, 1997-ben halt meg, 87 éves korában. Már a világháború alatt, majd utána is kutyatenyésztéssel foglalkozott a szorgos férj. Ő volt az, aki mindvégig arra buzdította feleségét, hogy sokat táncoljon, annak ellenére, hogy ő maga sosem szeretett táncolni.

neni1

Lee Wachtstetter a szerencsés idős hölgy

Már csak kevés luxushajón lehet találkozni hivatásos táncosokkal, akik az egyedülálló hölgyeket táncra kérik. Pontosan ezért esett aztán Lee Wachtstetter választása a Crystal Serenity luxushajóra, ahol már 7 éve stresszmentes életet él.

“Egy tündérmesében érzem magam”

– meséli Lee asszony, de mindez persze nem ingyen van. Évente mintegy 47 millió forintnak megfelelő összegbe (164 ezer dollárba) kerül a mesés hangulat a luxushajón.

hajo3

Crystal Serenity – A luxushajó, ahol a néni békés nyugdíjas éveit tengeti

A hajó 655 tagú legénysége annyira megszerette a hölgyet, hogy mindenki Lee mamának szólítja, aminek nagyon örül a 86 éves özvegyasszony, hiszen a vezetéknevét “úgysem tudja kiejteni senki”.

Az idős hölgy otthon sem unatkozna, hiszen 3 fia van és 7 unokája, de mivel gyermekei mind a saját életüket élik, nem érzi, hogy bármiből is kimaradna. Mikor azonban Miamiban köt ki a hajója, akkor mindig meglátogatja családját.

Lee Wachstetter  férje halála óta több, mint 200 óceánjáró hajón utazott, összesen 15-ször vett részt föld körüli utazáson, és több, mint 100 országban járt már.  Májusban ünnepli 87. születésnapját, de nagyon kicsi a valószínűsége, hogy partra száll majd ezen a jeles napon.

“Nem hiszem, hogy valaha is újra a szárazföldön fogok lakni. Itt, a hajón mindenki elkényeztet, a tenyerükön hordoznak.”

Az idős hölgy azonban talán mégis partra száll majd a születésnapján, hiszen a Serenity hajója pont ezen a napon köt ki Isztambulban, ahol gyönyörű bálruhákat lehet kapni a helyi bazárban – ami ugye mindig jól jön akkor, ha valaki minden nap órákig ropja a táncot a hajó táncparkettjén.

Egyébként nem a tánc az egyetlen hobbija a ma is fiatal özvegynek: előszeretettel hímez mindenféle terítőt, fali képet, amit aztán a legénység tagjai közt oszt szét, annyira megszerette őket, valódi családra lelt bennük.

Forrás: Daily Mail

O. M.