Joga van-e egy orvosnak bunkónak lenni? Kibeszéltek egy beteg asszonyt műtét közben az orvosok

Azt már az összes kórházas sorozatból tudjuk, hogy az orvosok és műtős asszisztensek beszélnek az operációk közben. Főként az eljárásról, a műszerekről, de, ahogy azt is Ethel Easter megtapasztalta, olykor valami egészen másról is.

Az asszony fájdalmas sérvével kereste fel az orvost, aki azt mondta neki, két hónapot várnia kell az operációval. Amikor ezt Ethel szóvá tette, leteremtették, hogy mit képzel magáról, várnia kell, ahogy mindenki másnak is. Végül sor került a beavatkozásra, de az összetűzést az orvos az asztal felett felemlegette kollégáinak, majd megjegyzéseket tettek Ethel köldökére és alakjára vonatkozóan, sőt, azt is mondták, sajnálják a férjét – közben pedig nevettek. Talán mondanunk sem kell, Ethel felépülése után milyen megdöbbenéssel hallgatta vissza a felvételt.

ethel-easter-recorded-surgery

Az orvosoknak nincs joguk a bunkósághoz

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mivel élet-halál “urai”, és képesek meggyógyítani minket, az orvosoknak mindent szabad, lehetnek megalázók, sértők, s csak akkor emelünk szót, amikor valami műhibát vétenek. Pedig az orvos, tanuljon akárhány évet, kapjon bármilyen fizetést, ügyeljen akárhány órát, nem kapott több jogot a taplóságra az égiektől, mint bármelyik másik, szakmáját jól ellátó ember. Nincs joga beszólni, csak mert “Hát meggyógyított, nem? Mit akarsz még?” Ez pontosan ugyanaz a hozzáállás, amit a magát felsőbbrendűnek képzelő orvos is képvisel a történetben. Doktor House csak a képernyőn tűnik viccesnek, egészen más ezt a saját bőrünkön megtapasztalni. Senki sem lesz felsőbbrendű egy fehér köpenytől, még az sem, aki fizetést sem kap a munkájáért.

Forrás: Independent