Így még nagyobb élmény az olvasás – Csodaszép 3 dimenziós könyvborítók

A lett származású – de magyar keresztnevű – Aniko Kolesznikova csodálatos ékszereket és könyvborítókat készít süthető gyurmából, és a Bored Pandának köszönhetően ma már főállású művész lehet.

A szülei késztetésére Aniko belsőépítészetet tanult, de aztán még egy napig sem dolgozott ebben a szakmában. Ahogy befejezte az egyetemet, Angliába ment, és végül a fényképeszet terén talált magának munkát. Egy divatfotózással foglalkozó céget hagyott ott majdnem pontosan kerek egy éve, mikor először írtak róla a BoredPanda oldalán. Tavaly májusban ugyanis egyik napról a másikra többezer megbízást kapott a világ minden tájáról, és azóta is azt csinálja, amire már pici gyerekkora óta vágyott: csodálatosan művészi ékszereket és könyvborítókat kreál, aminek megrendelői sokszor annyira örülnek, hogy könnyekre fakadnak, mikor kinyitják Aniko csomagjait.

 Rókás családi napló

1

1a
Anyai szeretet – egy gyönyörű zsiráfos könyvborító, amit egy zsiráfokat védő egyesület számára készített Aniko

2

2b
Bébi sárkány, amit te magad is el tudsz készíteni

3

3b
Baglyos könyvborító

4
A békás könyvborító a legnépszerűbbek közé tartozik, Aniko már rengeteget csinált belőle

5

5b
Sárkányos könyvborító

6
Pegazus, amit egy 14 éves lánynak rendelt az édesanyja. A lány örömében sírt, mikor megkapta ezt a gyönyörű naplót…

7

7b
Fehér pásztorkutya

8
Hóbagoly

9
Ez egy Kindle ( e-könyv olvasó ) borítója: Az erdő szelleme nevet kapta

10

10b
Virágok

11
Családi piknik

12
Ez egy gyönyörű rókás nyaklánc

13

13b
Garuda, Isten madara – Aniko kedvenc ékszere

15
Indigó nyuszi – nyaklánc

16
Ebből a 3 részes videóból kiderül, hogy készíthetsz te magad is egy csodálatos, elefántos könyvborítót:

Forrás: Boredpanda | Etsy | mandarin-duck.com | Instagram

O. M.