Videó: Számolt és beszélgetett a világ legokosabb madara

Bár a legokosabb madárnak a varjút tartják, az igazság az, hogy a papagájoknak is van sütnivalójuk. Egyikük, Alex 150 szót használt helyesen, és számolni is tudott.

Alex 1976-ban született jákópapagáj volt, akit 2007-ben bekövetkezett haláláig harminc éven át figyeltek meg a tudósok. Dr. Irene Pepperberg szigorúan dokumentálta a madár mindennapjait, azt is, ahogy egyre több szóval gyarapodott szókincse. Alex nemcsak ismert 150 szót, de azokat megfelelő időben és megfelelő helyen használta, ráadásul ötven tárgyat, hét színt, öt formát tudott megkülönböztetni, és tisztában volt a „nagyobb”, a „kisebb”, az „ugyanolyan” fogalmak jelentésével.

480

Számolási képessége hatig terjedt, eddig volt képes különbséget tenni a mennyiségek között. Alex így nemcsak beszélgetni volt képes gazdájával, de vágyait és érzelmeit is ki tudta fejezni. Egyszer a papagáj megbetegedett, el kellett vinni az állatorvoshoz, ahol gazdája otthagyta egy éjszakára. Amikor kiment volna a teremből, Alex ezt kiabálta utána:

“Gyere ide! Szeretlek. Elnézést! Vissza akarok menni!”

alex-parrot-565x317_6-640x374

Alex utolsó szavai Irene-hez szóltak (a madár hirtelen halt meg, nem tudni pontosan, miért, egy héttel halála előtt tesztelte az állatorvos, és minden érték rendben volt), s ugyanazok voltak, ahogy minden nap elbúcsúztak egymástól este:

“Légy jó, holnap találkozunk. Szeretlek.”

Itt egy videó Alex képességeiről:

Forrás: Modernnotion