Zseniális kísérlet: A tanároknak elképzelése sincs, mit művelnek a diákok az órákon

Kísérletező kedvű tanár kérte meg diákjait, hogy küldjenek neki óra közben mobiltelefonnal rövid szöveges üzenetet, de volt egy fontos kikötése: ő abból semmit sem vehet észre. Az eredmény egészen hihetetlen – számol be kísérletről Prievar Tibor blogján.

A tanár maga is bevallotta, hogy rettenetesen meglepődött

Hiszen mindeddig a kísérletig úgy gondolta, nagyjából tudja, mit történik körülötte, és “csúnya bukásként” definiálja szemszögéből a végeredményt. Idén megismételte a tesztet korábbi tapasztalataival felvértezve, és ugyanezt eljátszotta egy kilencedikes tanuló csapattal. Azt írja, gondolta, hogy idén sem ő fog “nyerni”, de az eredményen egészen megdöbbent. Ahogyan beszámolójában írja: 15 perc elteltével a 17 főt számláló csoport tagjaitól több mint tíz sms-t kapott úgy, hogy nem vette észre csupán a legelső sms-ezőt.

Az igazi macska-egér játék pedig csak ezután kezdődött el

Olyan diák is volt, aki felhívta Messengeren, és akadt olyan, ki a táblára felírt tíz soros felírást hibátlanul küldte el telefonjáról. Olyan diák is akadt, aki megoldott egy feladatot, amit lefényképezett, továbbította a tanárnak Messengeren keresztül méghozzá olyan üzenettel, hogy akár ki is javíthatná. A matrica-dömping mellett volt olyan, aki selfie-t küldött tanárának, de olyan is, aki az oktatót küldte el fején egy oda-applikált macskával. (:D)

Döbbenet, de az üzenet dömping alatt az angol óra “zavartalanul” folyt, a pedagógus semmit sem vett észre. Még azt sem, hogy óra végére az egyik tanuló egy komplett Facebook-csoportot hozott létre “Nyertünk, tanár úr” néven, és bejelölte oktatóját ismerősként.

A konklúziót Prievara Tibor úgy vonja le: ha a diákok nem akarják, a tanárnak fogalma sincs, mi történik az osztályteremben.

Forrás: tanarblog.hu

via hvg.hu