Cigánysorról a jogi egyetemre: három lánytestvér felemelő története

A Roma Sajtóközpont beszámolója ezúttal három lányról szól, akik, mint a mesében, elindultak egy jobb élet reményében, és végül, legyőzve minden akadályt, el is érték céljaikat.

A lánytestvérek, Edina, Réka és Natasa a belső Cserehát egy 700 fős zsáktelepülésén, Lakon nőttek fel,  csatornahálózat, a vezetékes víz nélkül – a település nyolc helyi diplomásából négyet a lányok, illetve egy rokonuk teszik ki. A lányok szüleinek legmagasabb végzettsége nyolc általános.

A lányok szüleikkel (Fotó: Roma Sajtóközpont)

A lányok szüleikkel (Fotó: Roma Sajtóközpont)

Edina a legidősebb gyerek, a helyi általános iskolában tanít, ahol édesapjuk, Attila a karbantartó, édesanyjuk, Natasa pedig takarít.  Edina kiskorától kezdve készült arra, hogy továbbtanuljon, negyedikes volt, amikor az iskolában apját külön behívták, hogy figyeljen oda a lányra, aki különlegesen tehetséges. Réka, a középső lány gyerekkorától kezdve doktori címet akart szerezni, ám hiába van már jogászdoktori címe, most még egy diplomáért hajt német jogi szakfordításból. Edina a jogért rajongott gyerekkorától kezdve, ő a tanárképző elvégzése után, munka mellett szerezte meg doktori címét egy évvel ezelőtt. Edina egy nap bíró szeretne lenni, Réka ügyész, míg a harmadik lány, Natasa ügyvéd: ő egyelőre másodéves a Miskolci Egyetem Jogi Karán, az Igazságügyi igazgatás szakon.

Mindegyiküknek rengeteget segített a Roma Oktatási Alap, s bár készülnek kilépni a nagyvilágba, rendszeresen hazajárnak szüleikhez.

A lányok és a szüleik történetéről itt olvashatsz bővebben: 444.hu