Fekete gyermeke született egy fehér bőrű házaspárnak Olaszországban

Olaszország déli tartományaiban a történelem viszontagságos éveiben sokfajta nép megfordult. Talán ezzel magyarázható az az eset is, ami a napokban történt: Pugliában (az olasz csizma sarkánál) található kórházban egy olyan sötét bőrű gyermek született, akinek mindkét szülője fehér bőrű.

A gyermek édesapja bent volt a szülőszobában, mikor felesége világra hozta gyermekét. Mivel teljesen váratlanul érte az apát a gyermek bőrszíne, először sokkos állapotba került. A kórház személyzetének kellett megnyugtatnia, és elmagyaráznia, hogy bizony fennáll az esélye, hogy a család felmenői között fekete bőrűek is lehettek, és igenis, saját gyermeke lehet az a kisfiú, aki április 19-én látta meg a napvilágot.

A La Gazzetta del Mezzogiorno nevű dél-olasz újság szerint a szülők házassága már a gyermekvállalás előtt sem volt stabil, ezért azt remélték, hogy ez a harmadik közös gyermek talán újra visszahozza a várva várt családi békét. Sajnos azonban pont az ellenkezője történt: nem csak a házaspár, hanem az egész falu közössége értetlenkedik a gyermek bőrszíne miatt.

Az olasz sajtó érthető okokból nem is kívánja megnevezni, pontosan melyik községben él a házaspár. Már csak azt reméli mindenki, hogy a DNS-teszt az édesanyát fogja igazolni, aminek tényleg fennáll az esélye, hiszen a gének a legváratlanabb módon köszönhetnek vissza.

Forrás: lagazzettadelmezzogiorno.it

O. M.