Íme a férfi, aki 118 centis törpéből másfél évtized alatt 218 centis óriássá vált

A 20. század elején élt egy osztrák férfi, aki 18 éves korában mindössze 118 centi volt, 32 éves korára pedig már 218 centire nőtt – írta meg az Index. Hogyan lehetséges ez? A válasz nem is olyan bonyolult, mint első hallásra gondolnánk.

Azt, hogy milyen magasra növünk, az agyalapi mirigy által termelt hormonok irányítják egészen a csecsemőkortól a kamaszkorig. Kamaszkorban ugyanis a növekedési hormonok elapadnak – legalábbis normális esetben. Néha ugyanis az agyalapi mirigy rosszul működik, és túl kevés, vagy épp túl sok növekedési hormont állít elő. Egyetlen emberről tudunk, akivel mindkettő megtörtént: Adam Rainerről.

arrostia121

Rainer bal oldalt gyerekként, majd később óriásként

Rainer 1899-ben született Grazban, és törpenövésű volt, folyamatosan lemaradt kortársaitól magasságban. Mikor elérte a 18 éves kort, összesen 118 centi volt, de ehhez 53-as lábakat viselt. A 21. születésnapja után nem sokkal jött a fordulat: az addig alulműködő agyalapi mirigye valamiért elkezdte ontani magából a növekedési hormont. Rainer éves átlagban közel tíz centit nőtt, 32 évesen már 218 centi magas vot – az agyalapi mirigye még ekkor sem állt le. Szerencsétlen férfi szervezete teljesen kimerült és legyengült, gerince nem bírta a terhelést, egy idő után ahhoz sem volt elég ereje, hogy állni tudjon.

Ez az utolsó kép, ami úgy készült róla, hogy még segítség nélkül tudott állni

Ez az utolsó kép, ami úgy készült róla, hogy még segítség nélkül tudott állni. A skála centiméterben van.

Hiába vizsgálta egyik orvos a másik után, csak 1930-ban fedezték fel a jóindulatú tumort, ami a férfi agyában növekedve nyomást gyakorolt az agyalapi mirigyre. Miután megoperálták, Rainer tovább nőtt ugyan, de sokkal lassabb ütemben, magassága továbbra is ágyhoz kötötte. 234 centiméter magas volt, mikor 51 éves korában egy otthonban elhunyt. Addigra nem látott a fél szemére, nem hallott a fél fülére, és nem lehetett valami boldog élete szinte teljesen mozgásképtelenül.

Forrás: Damninteresting, Newsbeast

via Index