Öt őrült uralkodó, akiknek a királyi trón helyett inkább az elmegyógyintézetben lett volna a helyük

Aki szellemekkel beszélget, vagy farkasnak képzeli magát, arra talán nem mondanánk, hogy alkalmas az uralkodásra – mégis volt rá példa a történelemben. A szubkult.blog.hu egy izgalmas összeállítást közölt őrült uralkodókról, akik ha ma élnének, akkor egész biztosan a pszichiátrián kötnének ki.

III. György, aki elültette a marhahúst, mert azt hitte, hogy fán terem

Nagy-Britannia híresen őrült uralkodója az a III. György volt, aki néha kifejezetten nyájasan bánt a felsőház tagjaival – olykor kedves barackocskáknak titulálva őket -, máskor pedig dühroham miatt kényszerzubbonyt kellett ráadni. Egyesek szerint bipoláris depresszióban szenvedett, mások azt állítják, örökletes anyagcsere betegsége, úgynevezett porphyria-ja volt, amit akár még arzénmérgezés is okozhatott. Egy biztos, pszichés betegsége miatt 1788-ra nem tudta ellátni uralkodói feladatait. Az lett a kényszerképzete, hogy Londont özönvíz öntötte el, neki pedig vitorlásán kell kimentenie a túlélőket.  A legenda szerint az uralkodó egy ízben hosszasan elbeszélgetett egy fával, akire azt hitte, maga a porosz király, és állítólag gyakran egy párnahuzatot ölelgetett, akit fiának képzelt – még el is nevezte Octavianus hercegnek. Sőt, állítólag olyan eset is előfordult, hogy elültetett egy szelet marhahúst, mert azt hitte, fán terem.

IIIgyörgy

III. György | Fotó: Wikipédia

VI. Henrik, aki képtelen volt beszélni vagy mozogni, csak bámult maga elé

1453 idegösszeomlást kapott VI. Henrik, angol király, melynek nyomán csak ült, és nézett maga elé teljes bódulatban. Az idegösszeomlás után egyfajta bódulatban élt: csak ült, nézett maga elé és nem csinált semmit. Másfél éven át egy szót sem szólt, sőt a végtagjait sem tudta mozgatni. Súlyos depresszióban vagy katatóniás skizofréniában szenvedhetett. A harmincas éveiben járó uralkodó alig volt értelmesebb, mint amikor egyéves korában trónra került. Olyan közömbössé vált az uralkodó az őt körülvevő világgal szemben, hogy még azt sem érdekelte, hogy unokatestvére – IV. Edward – lemondatta és bebörtönöztette.

vi_henrik

VI. Henrik | Fotó: Wikipédia

VI. Károly, aki farkasnak képzelve magát szaladgált üvöltve fel-alá a kastélyban

A francia király dührohamai uralkodása negyedik éve után kezdődtek, mikor négy testőrét szúrta le kardjával. Az eset után azt tapasztalták, hogy nemcsak mások, de olykor saját nevét is elfelejti, sőt azt is, hogy ő maga a király. Állítólag farkasnak képzelve magát sokszor szaladgált üvöltve fel-alá a kastélyban, és meg volt róla győződve, hogy teste üvegből van – ezért kifejezetten óvakodott az érintésektől.

karoly

VI. Károly | Fotó: Wikipédia

II. Lajos, aki egy virágcserép mögé bújva vészelte át az összejöveteleket

II. Lajos bajorországi uralkodó már gyermekkorában is szívesen élt a saját fantáziavilágában. A bálokat ki nem állhatta, állítólag egy virágcserép mögé bújva vészelte át az összejöveteleket. Az emberek között szorongott, ám a szellemvilággal jó kapcsolatot ápolt. Előszeretettel társalgott például XIV. Lajos szellemével.  A tündérkirálynak is nevezett uralkodó egyik kedvenc időtöltése volt, hogy ezüstvértet öltve, hattyú formájú csónakjában, Lohengrin-ként hajózott – akárcsak Wagner operájának címszereplője.

Lajos_II

II. Lajos | Fotó: Wikipédia

Abdulaziz szultán, aki az Oszmán Birodalom hősi érdemrendjével tünette ki a tyúkjait

A krími háború után, 1856-ban került az Oszmán Birodalom élére az az Abdulaziz szultán, aki bár 5000 szolgát tartott az esti vacsora szervírozására, mivel rettegett a mérgezéstől, kizárólag az anyja kemény tojását volt hajlandó elfogyasztani, melyet előtte gondosan külön csomagolt az asszony szaténba, és ellátta pecsétjével. Állítólag mozdonyokat vásárolt Angliából, holott az Oszmán Birodalomban akkor még nem voltak vasúti sínek. Kifejezetten szívesen töltötte az időt csirkék kergetésével, s ha sikerült elkapnia egyet, akkor a szerencsétlen állatot nyomban ki is tüntette az Oszmán Birodalom hősi érdemrendjének legmagasabb fokozatával.

Abdullaziz_of_the_Ottoman_Empire

Abdulaziz szultán | Fotó: Wikipédia

Forrás: szubkult.blog.hu