Tudtad? Van, ahol már HIV-pozitív emberek szerveit is átültetik az orvosok

A világon először a Genfi Egyetemi Klinika orvosai végeztek májátültetést két HIV-vírussal fertőzött ember között.

Fél évvel a műtét után a befogadó beteg jól van, hízott tíz kilót, és visszanyerte az életkedvét. A donor egy 75 éves HIV-fertőzött férfi volt, aki agyvérzésben hunyt el. Ez is jól mutatja, hogy a HIV vírusával kapcsolatban rengeteget haladt előre a tudomány, és fertőzöttnek lenni már nem feltétlenül jelent egyet a rövid élettel.

A svájci törvények már 2007 óta engedélyezik, hogy az AIDS-betegség kórokozójával fertőzöttek szerveket adományozhassanak szintén HIV-fertőzötteknek. Nem titkoltan abban reménykednek, hogy más kórházakban is elkezdik ezt a gyakorlatot.

Eddig úgy tűnt, hogy a 2008-as dél-afrikai beavatkozás után, ahol szintén két fertőzött beteg közt végeztek veseátültetést, az amerikai John Hopkins Egyetem kutatói voltak az elsők, akik idén március 15-én ilyen szervátültetést végeztek, de a svájciak a jól dokumentált, de csak fél évvel később bejelentett műtétükkel megelőzték őket.

A sorhoz most Anglia is csatlakozott, ők is HIV-pozitív betegnek adtak szintén fertőzött személytől májat, illetve vesét.

A beavatkozások azért is veszélyesek, mert a befogadó és a donor szervezete általában a fertőzöttség két különböző stádiumában van, a különböző vírustörzsek keveredésénél pedig számítottak némi bonyodalomra, de eddig minden rendben van.

Az orvosok továbbra is felhívják a figyelmet arra, hogy betegségtől függetlenül nyilatkozzunk a szervátültetésről még életünkben, hogy másokon később segíthessünk.

Forrás: Iflscience