6 trükk, amiről érdemes tudnod – Így vesznek rá az áruházakban, hogy minél többet vásárolj

Vásárlói pszichológia: még a kis helyi szupermarketek is ismerik minden csínját-bínját, hiszen minél több áru megvásárlására vesznek rá minket, annál több bevételük keletkezik. Martin Lindsrom marketing-szakértő elárult néhány trükköt, amiket észben tartva tudatosabban és ésszerűbben vásárolhatunk.

1. A balkezesek előnye

Mivel a vásárlók nagy része jobbkezes, az árut a polcokon úgy helyezik el, hogy azok közül a gyakran vásároltak, például a tejtermékek, húsok a jobb oldalunkra essenek. Azok a boltok, melyek így rendezik be az árukészletüket, mérhetően 7 százalékkal jobb eladásokat produkálnak. Természetesen az is jellemző, hogy a kelendő áruk a lehető legtávolabb essenek tőlünk, hogy míg oda eljutunk, mást is bedobáljunk  a kosarunkba.

2. Minden a helyén

Soha semmi sincs véletlenül ott, ahol: tudatosan tervezik meg az egész áruházat. Ezen azonban nemcsak azért változtatnak rendszeresen, hogy minket összezavarjanak, és több vásárlásra kényszerítsenek, hanem folyamatosan felmérik a vásárlók igényeit, tanulmányoznak minket, és a megfigyelt szokások alapján variálnak. Természetesen minden, ami akciós, a sorok végén van, ahol a legtöbb impulzusvásárlás történik, ráadásul a felnőttek számára érdekes termékek az ő szemmagasságukra, a kikönyörögnivalók pedig pont a gyerekek magasságára vannak szabva.

3. Nincs is annyi minden raktáron

Ha elképzelünk egy szupermarketet, hatalmas raktárt látunk magunk előtt, ami biztos tele van árukkal, polcokkal, de ez nem igaz. Minden bolt arra törekszik, hogy a polcokra helyezze a lehető legtöbb árut, mert akkor meglátjuk őket, és ha már ott vagyunk, meg is vesszük a nagy részét.

4. Trükkös lejárati dátum

Azt hinnénk, hogy a szavatossági idő a dobozon azért van, hogy minket, vásárlókat tájékoztasson arról, meddig fogyaszthatjuk el biztonságosan az adott terméket. Ez igaz, de valami másra is jó: az üzletek célja az, hogy aminek nemsokára lejár a szavatossága, azt edd meg hamar, és menj vissza ugyanabba boltba venni másikat. Természetesen kísérletezni mindig kockázatos, de a legtöbb, nem könnyen romló áru egy-két nappal a lejárati idő után is ehető marad.

5. Se ablak, se óra

Ahogy a kaszinókban, úgy a szupermarketekben is igyekeznek megóvni téged a külvilágtól vásárlás közben , ezért a természetes fény helyett a mesterséges, megvilágított fényeket részesítik előnyben. Lehetőleg felejtkezz el arról, hány óra van, lement-e odakint a nap, csak böngéssz az áruk között, ameddig csak jólesik. Még a padlóburkolat mérete sem véletlen: a  kicsire vágott csempe padló lassabb közlekedésre int, hiszen ha sietsz, a bevásárlókocsi kerekei hangosan, kellemetlenül zörögnek, ám ha megfontoltan, nézelődve – és vásárolva – tolod őket, akkor alig csapnak zajt.

6. Trükkök a zöldségekkel és gyümölcsökkel

A zöldségeket és gyümölcsöket megvilágító fény is ügyesen ki van találva. Ha nem is olyan a színe a banánnak, megfelelő megvilágítás mellett olyan lesz, és csak otthon szembesülünk azzal, mit is vettünk meg. A növényeket rendszeresen vízzel is lespriccelik, hogy frissebbnek hassanak, és egy kicsit többet nyomjanak vásárláskor a mérlegen.

Forrás: Mentalfloss