Egy magyar sorozatgyilkos a történelemből, akit istenítettek a nők

A szőke, kék szemű, bajuszos, elegáns, bádogosként dolgozó Kiss Béla minden nő álma volt, a helyi Casanova. Pedig ha tudták volna, hogy mi rejtőzik a jó modorú bádogos fejében – és udvarában -, fejvesztve menekültek volna házának még a környékéről is.

Kiss Béla a feleségével együtt, 1900-ban költözött Cinkotára. A helyiek között hamar elterjedt, hogy az asszony egy zenésszel csalja az urát, és senki sem lepődött meg, amikor egy nap Kiss bejelentette, felesége megszökött szeretőjével. Sok asszony érkezett megvigasztalni a szerencsétlen férjet, aki annyira előrelátó volt, hogy az udvarán bádoghordókban benzint halmozott fel a közelgő háborúval számolva. Kiss Béla helyi Casanovaként felesége eltűnése után rengeteg nővel levelezett, volt egy 74 fotót tartalmazó fényképalbuma is róluk. Aztán 1914-ben, 37 évesen önként bevonult a hadseregbe, s csak két évvel később lepleződött le, hogy hol van valójában a felesége, és pár szeretője a 74 közül…

kiss-bela-660x495

Mint kiderült, az udvarán tárolt hordókban ugyanis egyáltalán nem benzin volt, hanem a beszámolók egyike szerint hét, a másik szerint 23 nő – köztük felesége és annak szeretőjének – holtteste, szép gondosan faszeszben tartósítva. Az áldozatok egy részével méreg végzett, a többit megfojtották.

bc3a1doghordc3b3k

A nyomozók munkába fogtak, és kiderítették, hogy Kiss Bélának 1903 és 1914 között 74 nővel volt viszonya, és feleségét is többször megcsalta. 1912-ben követte el az első gyilkosságot, de perbe nem tudták fogni, mert a hivatalos iratok szerint 1915-ben tífuszban meghalt Szerbiában.

Senki sem tudja, pontosan mi történt, tényleg meghalt-e vagy csak megszökött az igazságszolgáltatás elől. Többen látni vélték később Magyarországon és Amerikában is, de az állítások hitelét nem bizonyították. Az eset azonban annyira lázba hozta a népet, és az Osztrák-Magyar Monarchia újságíróit, hogy még Karinthy Frigyest is kiküldték Cinkotára riportot írni az esetről:

Május 12-én jelent meg Hét bádoghordó című cikke, ebből idézünk:

“Egyik ember tajtékpipát gyűjt, a másik rovarokat, a harmadik levélbélyeget. Kiss Béla női holttesteket gyűjtött. Ott álltam a czinkotai temetőben, a bádoghordók előtt, és sorra néztem, a mint a felbontott hordók tartalmát kiborították a bonczasztalra. Különböző magasságú bádoghordók: egyformán lecinkezve, pontosan, lelkiismeretes munkával. Azok, akik az első hordót felbontották, egy pillanatig sem kételkedtek benne, hogy a többi tartalma is ugyanaz, holott ez a feltevés elképzelhetetlen szörnyűséget jelentett, és akik ott álltunk a felbontásnál, mindnyájan egészen természetesnek vettük, hogy a kisebb hordóból egy kicsi nő borult ki a földre, a nagyobból pedig egy nagyobb. És a második hordó után már azt is tudtuk, hogyan kell fordítani a hordót, milyen mélyre kell nyúlni s az előbukkanó női fej nyakán hol kell megfogni a zsineget, hol van a hurok, hol vezet le a lábakhoz, s hogyan vannak összecsomózva. Rendes, pontos gyűjtő dolgozik így, a ki érti a mesterségét és szereti a rendet.”

Kiss Béla egyébként rockzenészeket is megihletett, később pedig horrorfilm is készült életéről, tetteiről.

Forrás: 24, Wikipédia, Fölöttem a felhő