A keresztény európai hódítók előtt ötféle nemet ismertek az őslakos amerikaiak

Amíg nem jött el a fehér keresztények istene Észak-Amerikába – és teremté az Úr őket férfivá és nővé – , addig az ottani természeti népek nem éltek szűk keretek közé szorítva: ötféle nemből is válogathattak.

Azok, akik férfias és nőies jegyeket egyszerre hordoztak magukon, áldottak voltak a törzs szerint, hiszen mindkét oldalról megismerhették a dolgokat,  és nem szörnyszülöttek.

Az öt nem a következő volt:

– nők,
– férfiak,
– kétlelkű nők,
– kétlelkű férfiak,
– transzneműek.

Persze mindegyikre minden népnek megvolt a maga sajátos kifejezése, a lakoták winktének hívták azokat a férfiakat, akik úgy érezték, nőként kell viselkedniük, a félig férfi, félig nőket hemanehnek,  a navahók Nádleehí-nek.

A gyerekeknél nemileg semleges ruhákat használtak, és senkinek sem volt előírva, hogy szeressen, csak az, hogy valamiképp járuljon hozzá a törzs életéhez, jólétéhez, hírnevéhez.

Kétlelkű indián (Kép: Reddit)

Kétlelkű indián (Kép: Reddit)

Majd megérkeztek az európai emberek 

Amikor az európai hódítók meglátták ezt az istentelenséget – bizonyítottan több, mint 130 észak-amerikai indián törzsnél volt teljesen elfogadott az öt nem – , hozzáláttak, hogy felszámolják. Azon aggódva, nehogy mások tudomást szerezzenek  az erkölcstelen viselkedésekről, a hódítók elégették a népek addigi szent könyveit, írásait, a leigázott indiánokat pedig kötelezték arra, hogy biológiai nemük szerint viselkedjenek, öltözzenek.

A kétlelkű férfi története

Így is megmaradt legalább egy kétlelkű férfi története (fényképpel együtt): ő volt Os-Tis (jelentése Megtalálja és megöli) lakota harcos.

Férfiként született, elvett feleségül egy nőt, de aztán ő maga is nőként kezdett viselkedni és öltözni. 1876 -ban egy társa életét is megmentette, törzse megbecsült tagjaként élt női ruhában.

Os-Tis és neje

Os-Tis és neje

Miközben a lenézett természeti népek elfogadták a nemi sokféleséget, a keresztény vallás térhódításával a szeretet istenének nevében a kétnemű, kétlelkű embereket elkezdték kiközösíteni, lenézni, bujdosásra vagy akár öngyilkosságra kényszeríteni.

Forrás: Bipartisanreport, Guardian