“Önök a felelősek azért, hogy terhes lettem!” Vicces panaszkönyvi beírások nyaralóktól

A Thomas Cook és az ABTA utazási társaságok reklamációiból válogatunk össze egy csokrot, ami megmutatja, milyen naivak vagyunk, és azt is, hogy egyeseknek egészen furcsa elképzelései vannak az all inclusive szolgáltatásról…

„A prospektusban fel kellene tüntetni, hogy a helyi kisbolt nem árul normális kekszeket! Pudingkrémeset és gyömbéreset sem lehetett kapni.”

“A boltosok rendkívül lusták voltak. Gyakran előfordult, hogy szieszta idején lett volna szükségem valamire, de nem voltak nyitva. Szerintem be kellene tiltani a sziesztát.”

„Indiában nyaraltam, Goán. Undorító, hogy szinte minden étteremben curry-t szolgálnak fel. Utálom a fűszeres ételeket.”

„Befizettünk egy vízi vidámparkba, de senki sem mondta, hogy törülközőt és fürdőruhát nekünk kell vinni!”

„Az afrikai utunk során véletlenül megpillantottunk egy láthatóan felizgult elefántot. A teljes nászutunkat tönkretette a helytelen viselkedésével!”

Fel kellett hívnom a rendőrséget, mert a személyzet nem engedett ki a szobából. Az ajtómra raktak egy “Kérem, ne zavarjanak!” táblát, így nem tudtam kimenni.”

“Túlságosan sok homok volt a tengerparton. Folyton homokszemeket találtunk a szobánkban.”

“Sajnos a homok nem olyan volt, mint a fotókon. A prospektusban fehérnek látszott, a valóságban inkább sárgás volt.”

„A leves túl erős és tömény volt. A személyzet azzal érvelt, hogy az a mártás!”

“Be kellene tiltani a monokinizést a tengerparton! Rendkívül zavaró volt a férjem számára, aki azért jött ide, hogy pihenjen!”

„5€-ért vettünk egy Ray-Ban napszemüveget egy utcai árustól. Kiderült, hogy hamis volt!”

„Senki sem mondta, hogy halak vannak az óceánban! A gyerekek nagyon megijedtek!”

„Kilenc óráig tartott, hogy Jamaicáról hazaérjünk Angliába. Bezzeg az amerikaiaknak elég volt három óra is.”

„Megnéztük a barátaink háromágyas apartmanját és meg kell, hogy mondjam, a mi egyágyasunk sokkal kisebb volt.”

„A prospektus szerint nincsenek fodrászok a hotelben. Mi viszont fodrász tanulók vagyunk, biztos, hogy maradhatunk majd?”

“Spanyolországban jártunk, és úgy vettük észre, hogy túl sok spanyol volt! A recepciós spanyolul beszélt, spanyol ételeket szolgáltak föl. Senki nem figyelmeztetett arra, hogy ilyen sok külföldi lesz. “

„Kinn a napon kellett várakoznunk a hajóra, nem volt légkondi!”

„A szervezőknek figyelmeztetni kellett volna minket, hogy a többi utas hangos és rakoncátlan lesz!”

„Megcsípett egy szúnyog! Senki sem mondta, hogy csípnek!”

„A vőlegényem és én egy kétágyas szobát foglaltunk, de egy franciaágyasat kaptunk. Önök a felelősek azért, hogy terhes lettem! Ez nem történt volna meg, ha olyan szobát kapunk, mint amit foglaltunk!”

Forrás: Wanderlust